Ezért tesznek a japánok egy darab pénzérmét a hűtő tetejére – A saját érdekünkben érdemes ellesni tőlük

Lehet találkoztál már a furcsa szokással fotókon vagy akár, ha Japánban jártál élőben is, de miért tesznek apró tárgyakat a hűtő tetejére? Lehet érdemes ellesnünk tőlük!

Sokan nem tudják, hogy egy közönséges hűtőszekrény is hatással van otthonuk energiájára. A feng shui szerint a konyha az a hely, amely szabályozza az otthon energiaáramlását. A hűtőszekrény pedig az egyik energiaforrás, ahol a testet és a lelket egyaránt tápláló ételeket tárolják. Ez a látszólag egyszerű háztartási készülék, ha gondosan ügyelünk rá, gazdagabbá teheti az életünket.

hűtőbe pénzt tevő nő
A feng shui pozitív energiái miatt raknak a japánok apró tárgyakat a hűtőre

A japánok apró tárgyakat helyeznek el hűtőszekrényükön, hogy szerencsét és gazdagságot hozzanak otthonukba. Ez növeli a vitalitást, bőséget és jólétet hoz.

A feng shui szerint a hűtőszekrény fém elem, ezért környezetének tisztának és rendezettnek kell lennie, mivel a rendetlenség megzavarja az energiaegyensúlyt és blokkolja a pozitív energiákat.

Mire ügyeljünk?

Ne helyezzünk kenyérpirítót, mikrohullámú sütőt vagy más elektronikus készüléket a hűtőszekrény tetejére. Ezek túlzott feszültséget kelthetnek a tűz és a fém energiái között, ami energiaveszteséghez és anyagi károkhoz vezethet.

Soha ne tegyünk virágokat a hűtő közelébe

Kerüljük a fa dekorációkat és növényeket. Bár a virágok szívesen látottak a konyhában, nem szabad a hűtőszekrény közelében elhelyezni őket, mert ütköznek a fémmel, gyengítve annak energiáját.

Ugyanez vonatkozik a fa keretekre, zöld színű dekorációkra vagy mágnesekre is. Helyettük válasszunk fém vagy arany kiegészítőket, melyek fokozzák a pénzügyi energiát.

A gazdagság egyik alapja a tisztaság és a rend

Ne akasszunk számlákat, bevásárlólistákat vagy régi mágneseket a hűtőszekrényre. A feng shui szerint a kis tárgyak felhalmozódása a pénzügyi energia stagnálását szimbolizálja. A legrosszabb, amit tehetünk, hogy számlákat akasztunk a hűtőszekrényre, mivel az pénzügyi veszteséget jelez.

Tegyünk a hűtőre, közelébe energianövelő tárgyakat

A számlák helyett tegyük fel a sikeres eredmények emlékeit, diplomákat, családi fényképeket vagy éppen jókívánságokat –

bármit, ami örömöt és hálát vált ki belőlünk, így otthonunk energiája is növekedni fog.

Helyezzünk bőséget szimbolizáló tárgyakat a hűtőszekrényére. Egy aranyérme, egy kínai szerencsecsomó vagy egy érmét tartó béka, a gazdagság szimbólumai, egytől egyig serkentik a pénz áramlását, bőséget és energiát adnak a térnek.

Szerencsehozók:

Ezenkívül a gyümölcsök, gabonafélék vagy érmék képei is a bőséget és a jólétet szimbolizálják.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.