A lekvárfőzés az egyik legrégebbi emlékem a konyhából. Régi klasszik módszerrel csinálta a nagyi: leszedtük a gyümölcsöt a kertben – leginkább sárgabarackot – , magoztunk, egy akkora lábosban, amibe szerintem bele is fértem volna, beleöntötte a tízenplusz kiló gyümölcsöt, meg egy szegényebb afrikai ország éves cukoradagját, és egy méteres fakanállal kavargatta órákon át. Utána szépen elosztotta a masszát az előre sterilizált üvegekben, majd lágyan körbetekerte őket a család összes vastag téli dunyhájával, és három napig álltak a szoba közepén, amíg biztosan ki nem hűltek. Csak egyszer fordult elő, hogy a dunyharakást meglátva nekifutásból nekirontottam és beleugrottam, később megtanultam, hogy nyáridőben a szoba közepén tartósan tanyázó ágynemű még csak véletlenül sem azért van, hogy izomból nekiugorjunk.
Anyukám is tett el lekvártminden évben, de ő nemcsak barackot, hanem körtét, fügét, szilvát is – egyszer egy több napos könyörgés eredményeként meg epret, amit aztán fintorogva elutasítottam, mondván, nem olyan, mint a bolti.
Sőt, én is szoktam lekvárt főzni, ha jól számolom, ez pontosan a harmadik eperlekvár-receptem, amit megosztok veletek. Pár hete találtam rá, és muszáj volt kipróbálnom.
Nagyanyám valószínűleg megbotránkozna a gondolattól is, hogy én nekiállok egy kiló gyümölcsből lekvárt főzni, azon meg pláne, hogy lekvárnak, bocsánat dzsemnek hívok egy negyed óra alatt összerottyantott gyümölcspürét – pedig én nem látom benne a hibát.
A pektin és más természetes zselésítő anyagok helyett ezt a dzsemet chiamaggal sűrítettem – nem is értem, hogy nem jutott eddig eszembe, hiszen esténként szorgosan összeturmixolom az éppen adott idénygyümölcsöt egy adag joghurttal és chiamaggal, és tudom, hogy reggelre a chia zselésítő állagától lesz pudingszerű, és szépen kanalazható.
Hogy ezt a chiás, alig főzött gyümölcspépet illik-e dzsemnek nevezni, nem tudom, de mindenesetre most megteszem – ez egy amolyan gyors, városi változat. Ízre nagyon kellemes, teszteltem kalácson, joghurtba pakolva, és még egy gyors sütibe is belecsempésztem. Különleges tulajdonság, hogy olyan, mint a tejbegríz főzés közben – minél többet áll, annál betonosabb. Azért ne legyenek illúzióink, nem lehet belőle klasszikus mennyiségeket eltenni, mert hűtőben kb. két hétig bírja, de fagyasztóban azért kicsit tovább.
Viszont tényleg megvan bruttó 15 perc alatt, úgyhogy egy átlag kedd este is készíthetünk új adagot, ha a régi hiányát nem tudjuk feldolgozni. Sőt, más gyümölccsel is működik, úgyhogy az egész nyári gyümölcspalettát végig lehet vele kísérletezni!
