Nagyon fiatal koromtól érdekelt, hogy mit csinál anyukám és nagymamám a konyhában. Aztán sajnos a sors úgy hozta korán, 11 éves koromban be kellett állnom a tűzhely mellé. De nem bántam meg. Anyukámnak sokat kellett dolgozni így nővéremmel sokat segítettünk a házimunkában. Enyém lett a főzés, de minden pillanatát élveztem, élvezem a mai napig.

Nálunk tradíció hogy a család lányai, amint rájuk lehet bízni, megtanulják a házi majonéz elkészítésének csínját-bínját. A mi családunkban az volt a szokás, hogy a névnapoknak nagy feneket kerítettünk és terülj-terülj asztalkámat varázsoltunk ezekre az alkalmakra. Na, ilyenkor mindig készítettünk salátát, mondjuk orosz hússalátát, amihez kikeverhettem azt a bizonyos majonézt.

Konyhabeli életfilozófiám, hogy szeretni kell a konyhában lenni, jót főzni csak szeretettel lehet. Nekem pedig sosem volt nyűg hogy főzzek. Mióta megszületett a kisfiam rákaptam a rapid főzésre, hogy minél több időt tölthessek vele. De meg kell mondjam, nagyon szeretem. A természetesség híve vagyok.

Szerencsére tudok saját termesztésű bio zöldségekből főzni. Minden szószt és levest magam készítek, ki nem állhatom a zacskós cuccokat. Mondhatom, hogy szenvedélyé nőtte ki magát a konyhabeli elfoglaltság és ezt a család is honorálja. Hogy is volt egy bizonyos tészta reklám szövege? Ennél szebb dicséret nem illethet senkit, aki főz: Kérek még! Sokszor hallom én is ezt a két szót…