Nem ritka, hogy egy nő egy férfi miatt kezd el főzni. Ezzel én is így vagyok, de nem a szokványos módon. Drága bátyám volt kitűnő hobbiszakács, élvezettel és fantasztikus eredménnyel forgatta a fakanalat. Idővel rájöttem, az mégsem járja, hogy egy férfi lefőzzön (szó szerint), én is kimerészkedtem hát a konyhába. Több mint tíz éve, hogy bátyám már nem főz ránk – azóta csak én maradtam, hogy a családi hagyományokat továbbvigyem.
Volt kitől tanulnunk: édesanyánk és nővérei mind nagyszerű gazdasszonyok voltak. Édesanyánk otthon dolgozott (varrónő volt), így sosem voltunk óvodások, menzások, délben mindig friss házi koszt várt bennünket. Azok az ízek örökre belém ivódtak, ha főzök, azokat keresem – néha sikerrel, néha hasztalan.Nagynénéim mind másban voltak mesterek: Gizi néni karácsony előtt tengernyi bejglit sütött, keresztanyám valódi, péntektől szombatig párolt sóletet tudott készíteni, töltött libanyakkal, Blanka néni – nos, ő nagyszerű pálinkát főzött, kuktával, ahogy kell.
Ezeket olvastad már?
Felnőttként a munkám úgy hozta, hogy sokszor heteket-hónapokat töltöttem távol a családi tűzhelytől, tucatnyi éhes szájjal körülvéve. Nem volt mit tenni, legkedvesebb barátnőmmel és kolléganőmmel átvettük az irányítást a konyha felett, és éveken át 15-20 emberre főztünk. Nem szakácsként, hanem kényszerűségből, mert így olcsóbb és jobb volt. Mai eszemmel már alig értem, hogy hogyan mertünk ebbe belevágni. Aki próbált már ilyet, annak nem kell magyarázni, hogy ez mekkora feladat. De mekkora öröm is, amikor végigtekintve a hosszú asztalon csak fényesre nyalt tányérokat látsz!
Ezeket olvastad már?
Bölcsész vagyok, a könyv számomra szent. A könyv és a konyha pedig a szakácskönyvek képében alkot közös halmazt. Nem csoda, hogy gyógyíthatatlanul gyűjtöm a szakácskönyveket, gasztronómiai magazinokat, lassan kiszorítanak a lakásból. Egyszer magam is írtam „szakácskönyvet”, amikor egyik kedves férfibarátom azt mesélte, hogy egyedül maradva tésztát próbált készíteni, de a szakácskönyv valahogy kifelejtette az instrukciók közül, hogy a tészta főzését lobogó forró vízben kell elkezdeni. Képzelhetitek, micsoda tésztalekvár született a hideg vízben feltett spagettiből! Neki csináltam egy Fakezűek szakácskönyvét, amibe mindent beletuszkoltam, a répa pucolásától a Budapest bélszínig. Az egész csirke feldolgozása három oldal lett, és olyan horrorisztikus, hogy éreztem, aki ezt elolvassa, menthetetlenül vegetáriánus lesz. Ez se könnyű mesterség!
Agglegény vacsora Judittól
Amikor internetes kalandozásaim során beleütköztem a NoSalty-ba, az fogott meg, hogy itt csak kipróbált receptek vannak, melyek készítőitől rögtön kérdezni is lehet, így nem maradok útmutatás nélkül, ha valami ismeretlenbe vágok bele. Aztán gyorsan kedvet kaptam ahhoz is, hogy recepteket tegyek fel. Mindig nagy örömmel olvasom, hogy a tizenéves lányok-fiúk (!) milyen otthonosan mozognak a tűzhely körül – én 18 éves koromig csak iránytűvel találtam ki a konyhába. Rendszeresen elcsodálkozom azon, hogy receptjeimnek százezres nézettsége van – ez rettentő megtisztelő, ugyanakkor komoly felelősség. Receptbeküldés közben mindig arra gondolok: hékás, vigyázz, lehet, hogy ez valakinek az ünnepi ebédje lesz, ne okozz neki csalódást!
Ezeket olvastad már?
Bár mindig visszatérek a hagyományos ízekhez, nyitott vagyok bármire, ami ehető (némi túlzással persze, kutyát-macskát végszükségben sem ennék, a kagylót utálom, a töltött paprikától meg ég a gyomrom). Családi anekdota, hogy amikor a bátyám egy húsvét alkalmából felhívott telefonon és megkérdezte, mit főzöl, én azt válaszoltam: kínait. Jött a döbbent kérdés: Megbolondultál? Húsvét hétfőn? Mit tegyek, ezt kívántuk meg...
