Hanuka, a fény ünnepe

Hanuka ünnepének alkalmából a Kóser de Finom bloggerei vendégeskednek nálunk. A fény ünnepének történetét és ehhez kapcsolódóan a latkesz receptjét osztják meg velünk. 

A hanuka a fény ünnepe a zsidóságban. Az ünnep eredete a Makabeus felkeléshez vezethető vissza, amikor a szír-görögök tisztátalanná tették a Templom olajkészletét, de a maradék egy napra elegendő olaj még nyolc napig égett. Ennyi időbe telt ugyanis, hogy új, már rituálisan tiszta olajat tudjanak előállítani. Hanukakor tehát az újjáépülésbe vetett hitet, a szentély megtisztítását és a nyolc napig égő olaj csodáját ünnepeljük a zsidóságban. Kicsit lazább formában, de szintén erről a történetről énekel Matitsyahu is, a híres amerikai haszid reggae énekes is, tavalyi hanukai számában. Jajj, már napok óta ezt hallgatjuk az irodában, függőséget okoz, mint a fánk, csak ettől nem hízunk meg.

Szóval, ha el tudunk szakadni Matitsyahutól, akkor sütünk valami finomat, természetesen fánkot vagy latkeszt. Mivel a nyolc napig égő olaj csodája a zsidó gasztronómiára is hatást gyakorolt, ezalatt az egy hét alatt az ételek olajjal készülnek vagy olajban sülnek. A latkesz – magyarul lepcsánka, görhöny stb.. az egyik legismertebb hanukai étel, és meglepően sok formában készíthető. Mi, az alábbiakban néhány latkesz variációt osztunk meg veletek.

Latkesz

Latkesz a Kóser de Finom bloggereitől

Ezt a receptet Chájá férje, rav Klauzáler szokta készíteni, szóval kedves urak, nincsen kibúvó, gyors, finom vacsorát tudnak készíteni a családnak. Én azt külön szeretem a latkeszben, hogy az egész család részt vehet a készítésben, szerintem nincs olyan gyerek, aki ne élvezné a különböző színű sűrű tészták kézzel való „összemancsolását”, csak az olajban sütésnél kell vigyázni.

A tököt egy tálba reszelem, sózom borsozom, és hagyom egy kicsit állni. Kb. 5 perc múlva kinyomkodom a levét. A hagymát és a burgonyát megtisztítom és hozzáreszelem, majd összekeverem annyi sütőporos liszttel amennyivel palacsinta tészta sűrűségű masszát kapok, hozzáadom a tojást és végül ízesítem. Egy nagyobb serpenyőbe olajat melegítek. Én két evőkanállal szoktam kis fánkokat készíteni, de van aki jobban szereti a lapos változatot. Szóval tetszőleges formában, mindkét felét pirosra sütöm. Fűszeres tejföllel, sajtszósszal tálalom. A receptben megtaláljátok a céklás és a zellerles latkesz hozzávalóit is.

חג חנוכה שמח

Boldog Hanukát és jó étvágyat mindenkinek!

A Latkesz receptjét itt mentheted el

A Kóser de Finom blogot itt találod

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Hajósok levese

Gál József, a Szent Jupát egykori hajósa és az Equator hajó tulajdonosával hajóztunk, aki kétszer kerülte meg vitorlás hajóval a Földet: először a Szent Jupáttal Fa Nándor mellett, ...

Szaftos kolbászos tészta

Egy cuccos, szaftos tészta tökéletes választás, ha gyorsan szeretnénk valami finomat és laktatót készíteni. A fűszeres kolbász, az édeskés paradicsom és a selymes tejszín krémes ...

Címlapról ajánljuk

Mi történik a szervezeteddel, ha túl sok C-vitamint szedsz?

A C-vitamin az egyik legismertebb vitamin, amelyet sokan elsősorban az immunrendszer támogatásával és a megfázásos időszakkal kapcsolnak össze. Vízben oldódó vitamin, vagyis a szervezet nem raktározza el nagy mennyiségben, a felesleget pedig jellemzően a vizelettel üríti ki. Na de mi történik, ha túladagoljuk?

Nosalty

További cikkek

7 nyálcsorgatós étel SERTÉSCOMBBÓL

A sertéscomb igazi jolly joker a konyhában: készülhet belőle szaftos pörkölt, egytálétel, leves vagy akár különlegesebb, gyümölcsszószos fogás is. Mutatunk 7 receptet, ha éppen sertéscombból főznél valami igazán finomat.

Top Receptek

Zsiványpecsenye petrezselymes burgonyával

Szuper ízek és alapanyagok találkoznak ebben az aprópecsenyében, ami egyformán laktató a szemnek és a szájnak. Az alapanyagokat érdemes mind csíkozni, így nagyon elegáns lesz a ...