Ebben a városban már "aprópénzért" nyomtatják a házakat

A texasi Austin városában már egy teljesen új technológiát alkalmaznak a házak építésére. A megoldás olcsó, a technikával pedig a rászorulók is új otthont kaphatnak. 

A texasi Austin városában pár évvel ezelőtt jött létre egy olyan startup cég, mely 3D nyomtatással épít házakat kevesebb mint 24 óra alatt. Ha ez még nem lenne elég, a gyorsan megépülő házak egy rendes épület árának töredékéért készülnek el, a jövőben pedig nem kizárt, hogy az ilyen házak megépítésének köszönhetően tudnak majd segíteni a rászoruló, otthontalan embereken.

Az Icon nevű cég első sikerét 2018-ban könyvelhette el, ekkor sikerült ugyanis először 24 óra alatt felépíteni egy 33 négyzetméteres házat 10.000 dollárból (ez nagyjából 3 millió forintnak felel meg). Bár a projekt teljes költsége 40.000 dollárt volt (kb. 12 millió forint), a cég egyik fő célja, hogy a következő időszakban ezt a költséget még inkább lefaragja.

Nem az Icon az első cég, amely 3D nyomtatott házakat épít, viszont eddig ez a cég rendelkezik olyan lehetőségekkel, melyek egyedi, egyénre szabható rendszerének köszönhetően lehetőséget nyújt az USA-ban is az egyre inkább növekvő, megfizethető otthonok utáni keresletre.

Szintén Austin-ban található még egy hasonló tematikával dolgozó cég, a Cielo Property Group, amely szintén 3D-s nyomtatóval épít házakat, legújabb projektjükben hajléktalanoknak teremtenek otthonokat a környék első közösségi falujában. A szintén háznyomtatással foglalkozó New Story pedig ötven otthont épít fel Dél-Amerikában a rászoruló családoknak.

via Business Insider, címlap: ICON

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Bulgogi marha

A bulgogi a koreai konyha egyik legnépszerűbb fogása, nem csoda, hiszen nagyon egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, a végeredmény pedig egy szaftos, ízgazdag fogás lesz. Tálald ...

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A mosógépnek van egy programja, amit szinte mindenki félreért: mutatjuk,...

A mosógépeken található programok száma évről évre nő: pamut, eco, gyorsmosás, finommosás, sport, gyapjú… és ott van a kímélő beállítás is, aminek tényleges szerepét sokan félreértik. A neve alapján sokan azt gondolják, hogy ez az, amit a legfinomabb anyagokhoz, például selyemhez kell használnunk, de már mutatjuk is, mire való valójában!

Top Receptek