Sós karamell- és halvatöltelékkel érkezett meg a dubaji csoki kihívója, egyenesen az Egyesült Arab Emírségekből

Az elmúlt években egyetlen étel sem hódította meg úgy a világot, mint a virális dubaji csokoládé. A filippínó séf, Nouel Catis által 2021-ben megalkotott édesség először 2023 végén vált virálissá a TikTokon, majd 2024-ben világszenzáció lett belőle, és azóta is tartja ezt a státuszát. Most azonban megérkezett az a csokoládé, amely átveheti a helyét.

Már több kihívója is akadt a dubaji csokoládénak, köztük például az angyalhaj csoki, de ténylegesen egyik sem tudta lerántani trónjáról a pisztáciakrémes-kadayif tésztás édességet. Most azonban egyenesen az Egyesült Arab Emírségekből érkezett meg a kihívó, sőt, ugyanaz a cukrászséf alkotta meg, akinek az eredeti dubaji csokoládét is köszönhetjük. Az Abu Dhabi csoki a sós karamellát és halvát egyesíti, amivel a főváros jellegzetes ízvilágát és identitását hivatott megragadni.

Dubaj csokoládé márvány tálon
Abu Dhabi csoki néven érkezik az új desszertszenzáció a Dubai csoki megalkotójától

Mi az Abu Dhabi csokoládé?

Nouel Catis séf november első heteiben mutatta be az Abu Dhabi csokoládét a világnak. Elmondása szerint az új kreáció folytatja a dubaji csokoládé által megkezdett küldetését, hogy olyan csokoládékat készítsen, amelyek tisztelegnek az Egyesült Arab Emírségek legikonikusabb városai előtt, úgy, hogy mindegyik az adott helyhez kötődő ízvilágot testesíti meg.

Az ízprofil úgy lett kialakítva, hogy tükrözze a város lelkét: sáfrány és kardamom, mély, aromás és időtálló. Tahini és datolya, sima, földes és a helyi hagyományokban gyökerező. Nosztalgikus ropogás, egy textúra, amely kedves emlékeket idéz fel

– magyarázta Catis séf az Instagram-posztjában.

„Minden összetevőt azzal a céllal választottunk ki, hogy visszatükrözze Abu Dhabi vendégszeretetét, melegségét és kulturális gazdagságát” – tette hozzá.

Egy 200 grammos tábla Abu Dhabi csokoládé ára 27 dollár, és csak a Rain Café üzletekben lesz kapható, ám ha valóban elődje nyomdokaiba lép, akkor valószínűleg a világ minden pontján meg fog jelenni különböző formákban.

Ki az a Nouel Catis séf?

A Fülöp-szigeteken született Catis séf 2004-ben költözött az Egyesült Arab Emírségekbe, hogy a Burj Al Arab szállodában dolgozzon, mint az első filippínó cukrász. Rövid kínai tartózkodás után Catis séf visszatért az Egyesült Arab Emírségekbe, ahol nyolc évig az Etihad Airways légitársaság séfjeként dolgozott.

2021-ben Catis séf és Sarah Hamouda, a Fix Dessert Chocolatier társalapítója közösen alkották meg a virális dubaji csokoládét.

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Tormás-majonézes krumplisaláta

Ez a tormás-majonézes krumplisaláta nálunk mindig a húsvéti asztal egyik főszereplője: krémes, pikánsan csípős, és tökéletesen kiegészíti a sonkát. Az alap ugyan egyszerű, de a ...

Ecetes torma házilag

Bár csíp, könnyeket csal a szemünkbe a készítés és a fogyasztás során is, mégsem tudjuk elképzelni a húsvétot ecetes torma nélkül. A bolti verziók gyakran túl édesek vagy nem elég ...

Címlapról ajánljuk

Nosalty-kvíz – Felismersz minden ehető halat?

Ebben a kvízben 10 népszerű, ehető halat hoztuk el neked. A feladatod egyszerűnek tűnik, de könnyen lehet, hogy meglepetések érnek: minden kérdésnél egy fotót látsz, neked pedig ki kell találnod, melyik halfélét látod a képen. Vajon felismered mindegyiket?

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.