Kínos: fény derült a hazai beszállítói árakra az árrésstop miatt

A korábban titkolt beszállítói árak az árrésstop bevezetése óta szép lassan látszanak kirajzolódni. Ez a jelenség az összes élelmiszeripari szereplőt igen kínosan érintheti.

A korábban titkolt beszállítói árak az árrésstop bevezetésével szinte azonnal nyilvánvalóvá váltak az érintett termékeknél.

Vásárló
Amiről nem biztos, hogy tudni akartunk: fény derült a hazai élelmiszeripar legnagyobb titkára az árrésstop miatt

A kereskedők korábban nem véletlenül nem hozták nyilvánosságra a kereskedőknek továbbadott termékeik árát:

  • ennek ismeretében az egyes üzletláncok megnézhetik, hogy nem jártak-e rosszabbul, mint más kereskedők,
  • ráadásul az így kapott ár a külföldi gyártóknak is beszédes, hiszen könnyen visszaélhetnek a helyzettel, és maguk mögé utasíthatják a magyar gyártókat.

Az árrésstopot azért vezette be a kormány március 17-én, hogy az egyre növekvő inflációt és a kiskereskedelmet visszafogja, azonban ezzel a lépéssel nemcsak a láncok kerültek nehéz helyzetbe, hanem a magyar élelmiszeripar is.

Így derült fény a beszállítói árakra az árrésstop bevezetésével

A beszállítói árakat úgy tudjuk kiszámolni akár mi is, hogy az érintett termékek kapcsán a maximális árrés 10 százalék, és az áfa ismeretében (5 vagy 18 vagy 27 százalék) a fogyasztói árból könnyű visszafejteni mennyi volt a beszállítói ár. Így megtudjuk, hogy az ártárgyalások végén végül mennyiért adta az élelmiszeripari szereplő a kiskereskedelmi egységnek az adott árut.

Ez komoly információforrást jelent a külföldi gyártóknak, de az egyes kiskereskedelmi szereplőknek is. Az egyik lánc így láthatja, hogy az élelmiszeripari szereplő mennyiért adja az adott terméket a másik láncnak

- mondta a portálnak a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke.

Így, ha kiderül, hogy az egyik láncnak olcsóbban adja, akkor utóbbi követelheti, hogy neki is csökkentsék az árat, amit egyébként sok minden befolyásol, például a vásárolt mennyiség.

Forrásunk volt.


Még több friss cikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ebbe sose csomagold a sajtot a szakácsok szerint, ha meg...

Nem mindegy, hogyan csomagolod el a sajtot, de ezt valószínűleg már te is tapasztaltad. A nem megfelelően csomagolt és tárolt sajt ugyanis megváltoztatja állagát, szagát és ízét is. Mai Napi Tippünkben szakácsok mondják el, mi az, amiben sose tárolnák a megkezdett sajtot.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.