Anyaszabály, nagyiszabály, dédiszabály

A gyerekeknek szükségük van szabályokra, legyen szó játékról, tanulásról vagy étkezésről. A szabályok azonban változnak attól függően, hogy ki hozza meg őket.

Azt, hogy a gyerekeknek szükségük lenne szabályokra, valószínűleg minden gyerek csípőből cáfolná. De mi, felnőttek már csak tudjuk, hogy igazunk van. Szabályok kellenek, ha másért nem, hát azért, hogy időnként áthágjuk őket. Kell napirend, hogy ne késsünk el mindenhonnan, kell rendrakás, hogy ne veszítsük el mindenünket, kell idő a tanulásra, rajzolásra, játékra és mesére, az étkezésre, a mozgásra, okosodásra és butulásra egyaránt. És kellenek olyan napok, amikor az egésszel senki nem törődik, de ezeket a napokat csak akkor élvezhetjük igazán, ha egyébként vannak szabályaink, amiket betarthatunk.
A kicsiknek véleményem szerint különösen nagy szükségük van a rendszerességre vagy szabályokra, ha úgy tetszik, mert számukra a világ jelentős része még ismeretlen, újdonság. Kell, hogy legyen valami, amihez igazodhatnak, ami alapján reagálhatnak a benyomásokra.
Viszont a szabályok a környezettől függően változnak. Máshogy kell ebédelni az oviban, mint otthon, máshogy kell kérni a nagyitól, mint anyától, és máshogy kell megköszönni a dédinek, mint a nagyinak. Nálunk például alapszabály, hogy ebéd/ vacsora előtt nincs édesség, de még gyümölcslé sem, mert ha az én csemetéim ilyesmit látnak, akkor addig képesek viribülni, amíg van hely a pocakjukban (sőt, már olyan is megesett, hogy azon is túl…). Viszont amint megérkezünk valamelyik dédihez, attól függően, hogy éppen melyiknél járunk, mindkét gyerek rohan a kamrába/ hűtőhöz, hogy azonnal magához vegyen egy szívószálas üdítőt/ túrórudit. Persze ehhez köze van a dédik kitartó munkájának is, hogy eleinte minden látogatásunkkor szelíd erőszakkal kínálgatták a dédunokákat. Érdekes módon az ilyesmi semmilyen frusztrációt nem okoz a gyerekeknek, nem érzik úgy, hogy most a szülői szabályok ellenére cselekednének, de otthon sem kérik rajtunk számon, hogy miért nincs úgy, mint a dédinél.
Vagy a nagyinál, hiszen ott is minden egészen másképp zajlik. Ott például gyakran megesik, hogy valami olyan fergeteges programot sikerül délutánra kitalálni (fergeteges alatt teljesen hétköznapi dolgokat, pl. udvaron rohangálást kell érteni), hogy már rég fürdésidő van, mire leülnek az asztalhoz vacsorázni. Ettől is lesznek ezek a látogatások alkalomszerűek, a velük töltött idő különleges. Sajnos viszonylag ritkán találkozunk a nagyszülőkkel, dédikkel, és szerencsére viszonylag gyakran van lehetőségünk ilyenkor magukra hagyni a kicsiket ezekkel a hétköznapitól eltérő szabályokkal (és persze a nagyszülőkkel). Igyekszünk nem beleszólni egymás módszereibe.
Én is emlékszem még, hogy gyerekkoromban a mamánál töltött fél nyarakon a rakás unokatestvéremmel miután egész nap rohangáltunk, sároztunk, bunkert építettünk a kertben, szurtosan, fáradtan lerogytunk egy-egy májkrémes-hagymás kenyérrel, és néztük az esti mesét. Pedig otthon a koszosság és a tévénézés is kizáró ok lett volna a vacsorához. Talán a gyerekkori példa miatt, talán meggyőződésből, de jól esik a tudat, hogy amikor a gyerekeim nincsenek velem, akkor teljesen új, esetleg életre szóló élményekkel – és szabályokkal – gazdagodnak.

Hozzászólások

tanti

ennyi hülyeséget régen olvastam:( miért kellene bármilyen más szabályokat felállítani, ha egy család jól m?ködik?:( egy család, egy követelményrendszer. Nagyon ráér a beíró.

Törölt felhasználó

egy leend? nagymama egy leend? nagymama 2014-10-22 15:24 Igenis kellenek szabályok,mert akkor mi lenne a világgal ha mindenki a maga feje után menne már gyermekkorától kezdve.

vmzsuzsa

A szül? és a nagyszül? már két család a gyerek számára, különösen ha nem laknak együtt. Természetes, hogy más szabályok élnek mindkét helyen. A gyerekek ragyogóan tudnak disztingválni és még véletlen sem cserélik össze a "szabályokat". Ez nagyon jó hatású szerintem, mert hozzászokik ahhoz, hogy az életben is más más el?írásokat kell betartani. Sokkal könnyebb lesz az iskolai beilleszkedésük, az életbe való beilleszkedésük is. Zsuzsa.

Berill67

Igenis kellenek szabályok. Máshogy viselkedünk az életben is, annak megfelel?en, hogy hol vagyunk. Én teljesen egyetértek az íróval. És az életben is ezt tapasztalom. Az unokám szülei elváltak. Az apja mindent megenged neki (ott nincsenek szabályok). Ennek megfelel?en, mikor hazaér láthatásról alig lehet bírni vele. Miel?tt végképp elveszíteném a türelmemet megkérdezem t?le, hogy ugye tudod, hogy hol vagy most? A válasza igen a Füstifecske u. 55-ben. Na látod, hát akkor tessék ennek megfelel?en viselkedni. Ezzel rendbe van téve a kis lelke, nem bántom meg, és rögtön tudja, hogy mit várok el t?le. Ha beteg akkor a Dédioviban van (a Dédi vigyáz rá), egészen addig, míg a Nagyi (én) haza nem érek. Akkor megsz?nik a Dédiovi, és csak a Nagyi meg a Dédi van. Természetesen akkor én játszom vele, mi vagyunk együtt, a Dédi háttérbe húzódik, egészen addig, míg megérkezik Anya. Akkor már csak Anyára figyel, az Anya szava számít. Ez így természetes, szerintem. Bár nálunk igencsak egyforma szabályok vannak, mert amikor Anya volt gyerek a nagy- és dédszül?k is elfogadták ill. közös szabályok szerint alakítottuk az életünket. De másképp viselkedik Anyával, a Dédivel és a Nagyival (velem) is.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A görögdinnye tárolásának aranyszabályai

A dinnyével nem könnyű az élet. Már maga a kiválasztás is egy idegőrlő folyamat, ami alatt próbáljuk a legédesebb gyümölcsöt hazavinni. És ha ez sikerül, következik az újabb fejtörés: a tárolás kérdése.