Ha szereted az avokádót, akkor ezt egyenesen imádni fogod: avokádós tojássaláta

Egyszerű, mégis kicsit más, mint a klasszikus! Néhány apró változtatás, és isteni, egészséges tojássalátát kenhetsz a kenyeredre.

Alapvetően nem vagyok az a nagy "avokádófan". Hogy egészen konkrét legyek, a legtöbb esetben az történik, hogy megveszem, mert “egészséges” és “majd jó lesz valamire”, aztán az a vége, hogy két héttel később összefonnyadva dobom ki a kukába.

RECEPT

Avokádós tojássaláta - Kattints!

A fentiekkel ellentétben most határozott céllal vettem avokádót. A koncepció az volt, hogy egy kicsit egészségesebb tojásos kencét hozzak össze. Alapesetben én bizony azt a fajtát szeretem, ami tele van nyomva majonézzel. Szóval gondoltam, hogy az avokádóval szuperül ki lehet váltani ennek a hizlaló adaléknak egy jó részét, és így is lett! Elképesztően krémes krémes lesz tőle a tojáskrém, és a színe is csodálatos. És ha már bezöldítettem, akkor kevertem hozzá még két adagnyit ebből a színből: egy nagy csokor zöldfűszert meg egy kevés wasabit is. A zöldfűszercsokor nálam bazsalikomból, tárkonyból és korianderből állt, de szabad a választás. Wasabi helyett az asztali torma is simán jó bele!

A #HÁZIKOSZT korábbi epizódja:

Húsvéti kalács, amit nem kell fonni, mégis gyönyörű lesz!

Legújabb receptek

Nagymamám kapart rétese

Nagymamám ezt a levágott, rétesszélek újra nyújtott tésztájából készítette. Mivel a sütéshez előkészített hagyományos töltelékek addigra elfogytak, ezt a tölteléket ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.