Most kiderül, mennyi ideig is kéne valójában zuhanyoznunk

Egy forró, hosszú zuhany igazi jutalomnak tűnhet egy stresszes nap után – de a bőröd, a pénztárcád és a Föld szempontjából korántsem mindegy, meddig állsz a víz alatt. Szakértők szerint létezik egy határ, ami után a wellness már inkább káros, mint pihentető.

Az utóbbi időben a közösségi médiát elárasztották a „mindent bele” zuhanyrutinok: hámlasztás, hajpakolás, borotválkozás, arcmaszk, olajozás – mindez akár egy órán át tartó vízfolyás közben. A trend célja az önápolás, mégis egyre több bőrgyógyász figyelmeztet: a túl hosszú zuhany nemhogy nem tesz jót, de akár ártalmas is lehet.

Egy zuhanyrózsát fog egy nő
Most kiderül, mennyi ideig is kéne valójában zuhanyoznunk
Getty Images

Dr. Nada Elbuluk, a Dél-Kaliforniai Egyetem bőrgyógyász professzora szerint a tisztaság természetesen fontos, hiszen a nap során szennyeződések, baktériumok és elhalt hámsejtek halmozódnak fel a bőrön. Ugyanakkor hangsúlyozza:

A túl hosszú zuhanyozás eltávolítja a bőr természetes olajait, és kiszárítja, irritálja a bőrfelszínt.

A forró víz pedig csak fokozza ezt a hatást.

Szakértőtársa, dr. Mojgan Hosseinipour hozzáteszi: elegendő naponta tisztán tartani a „kritikus pontokat” – a hónaljat, az ágyékot, a lábfejet és az arcot. „A mottóm egyszerű: legyen rövid és gyengéd. A bőrápolás nem a súrolásról, hanem a következetes ápolásról szól.”

A túlzásba vitt zuhany nemcsak a bőrt, hanem a bolygót is megterheli. Egy átlagos zuhanyozás 7-8 percig tart, és kb. 60 liter vizet használunk el – egy 30 perces wellnesszuhany viszont akár 400 litert is elpazarolhat. Mindez nemcsak a vízkészleteket, hanem az energiafelhasználást is növeli, hiszen a víz melegítése és szivattyúzása jelentős terhet ró a környezetre.

A rövidebb zuhanyozás tehát többszörösen megtérül: kevesebb víz, kevesebb energia, alacsonyabb számlák, egészségesebb bőr.

Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) adatai szerint egy négytagú család napi vízhasználatának akár 25%-a is zuhanyozásból származik, így ha mindössze öt perccel lerövidítjük az időt, évente több száz liter vizet és több tízezer forintnyi energiát takaríthatunk meg.

De akkor mennyi az ideális idő?

A legtöbb bőrgyógyász egyetért: az 5–10 perces, langyos vízzel végzett zuhany az arany középút. Ennyi idő elég a tisztasághoz, de még nem szárítja ki a bőrt.

Ha előre kikészíted a samponodat, tusfürdődet és törölköződet, sőt akár időzítőt is beállítasz, könnyedén tartható ez a határ. A környezeted, a pénztárcád és a bőröd egyaránt hálás lesz érte.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezt az édesítőszert összefüggésbe hozták a szívroham és a stroke...

Egyre több cukormentes és „hozzáadott cukor nélküli” termékben találkozhatunk xilittel, vagyis nyírfacukorral. Rágógumik, édességek, joghurtok, lekvárok és számos szájápolási termék is tartalmazhatja. Egy friss, nagyszabású kutatás azonban olyan összefüggést talált, amely miatt a kutatók szerint érdemes alaposabban megvizsgálni az édesítőszer hosszú távú szív- és érrendszeri hatásait.

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...