10 jel, hogy túl sok sót eszel – Figyelj rá, ha ezeket a kellemetlen testi tüneteket tapasztalod

Mindannyian tudjuk, hogy a túl sok só nem tesz jót az egészségünknek, ennek ellenére általában többet fogyasztunk belőle, mint kellene. De miként jelentkezhet ez?

Az elmúlt évtizedekben az étrendünk jelentősen megváltozott: egyre több feldolgozott élelmiszert, készételt és gyorséttermi fogást eszünk. Ezek gyakran nagy mennyiségű sót tartalmaznak, hiszen a só nemcsak ízesít, hanem tartósítószerként is működik, így növeli az élelmiszerek eltarthatóságát. Sőt: a só ma már rengeteg élelmiszerben rejtve van jelen, ezért könnyű úgy is túl sokat fogyasztani belőle, hogy észre sem vesszük.

tükörtojást sózó kéz
10 jel, hogy túl sok sót eszel

Mit tesz a szervezettel a túl sok só?

A só – pontosabban a nátrium – kis mennyiségben fontos a szervezet számára, mert segíti az ideg- és izomműködést, valamint a folyadékháztartás szabályozását. A gond akkor kezdődik, amikor túl sok kerül belőle az étrendünkbe.

A WHO ajánlása szerint a felnőtteknek naponta legfeljebb 5 gramm sót kellene fogyasztaniuk, ami körülbelül egy teáskanálnyi mennyiség. 

Magyarországon azonban ennél jóval több só kerül a tányérunkra.

Tudtad?

Felmérések szerint a nők átlagosan napi 12 gramm, a férfiak pedig akár 17 gramm sót is elfogyaszthatnak egy nap, ami többszöröse az ajánlott mennyiségnek. A túlzott sóbevitellel pedig az a gond, hogy növeli a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, a stroke, valamint egyes vesebetegségek és gyomorproblémák kockázatát. 

Érdemes tehát odafigyelni az étkezésünkre – de emellett a testünk jelzéseire is.

Mutatjuk galériánkban, hogyan jelez, ha túl sok sót fogyasztunk!

Amennyiben a fenti tünetek valamelyikét hosszabban tapasztaljátok keressetek fel orvost, szakembert, hogy pontosan megállapítsa, mi áll a tünetek hátterében!

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...