Mutatjuk, hogyan készíts tökéletes Holstein-szeletet

Még egészen kiskorunkban, szüleink kedvenceként ismertük meg a Holstein-szeletet. Ha mostantól nemcsak étteremben rendelnéd szívesen, hanem otthon is elkészítenéd, segítünk abban, hogyan lesz a legtökéletesebb. (x)

Egyáltalán nem nehéz az elkészítése, bárki hozzáláthat. Legyen otthon egy pár szelet hús, ugyanennyi tojás és fejenként két darab burgonya. Só, bors, olaj és liszt minden háztartásban van, lehetnek még kiegészítők, ezeket is megemlítjük. Kezdjünk is neki!

Miért Holstein?

Először ezt a fogást a soknevű Friedrich August Karl Ferdinand Julius von Holstein, a Német Birodalom egyik köztisztviselője és diplomatája ötlete szerint készítette el a berlini Borchardt étterem szakácsa. Holstein ezzel a húzásával a politika mellett a konyhaművészetben is letette a névjegyét. Ki tudja, hogy miért pont így kérte az eredetileg borjúból készített ételt. Lehetséges, hogy az élete végéig agglegényként dolgozó úriember csak olyan taktikát keresett, amiben a reggelit és az ebédet tudta egy lépésben megoldani. Ez merő találgatás, az viszont biztos, hogy az első Holstein-szeleten a tojás tetejére még szardella és kapribogyó is került. A lisztben forgatott és kisütött hús mellé sült burgonyát, párolt zöldbabot és pirítóst kínáltak.

Tipp:

A hús pihentetéséhez és az alapanyagok hűtéséhez keress termékeket a Gorenje NoFrost hűtők kínálatában!

Holstein ma

Ha most egy házias kisvendéglőben Holseint rendelünk, akkor nagy valószínűséggel egy sertéskarajból vagy csirkemellből készült – ezek illenek a leginkább hozzá – natúr szeletet kapunk, a tetején egy tükörtojással, melyet jó esetben egy kevés pirospaprika- és borsszórás díszít. Vannak olyan helyek, ahol az aprított petrezselyem sem luxus. De nézzük, mit kell ahhoz tennünk, hogy a miénk a lehető legautentikusabb legyen!

Így készítsd a Holstein-szeletet:

Hús

Nálunk már szinte egyértelmű, hogy nem borjút, hanem karajt klopfolunk, de természetesen mindenki tegyen pénztárcája engedékenysége és ízlése szerint! A szeleteket sózzuk-borsozzuk, és egy tányéron letakarva a hűtőbe tesszük pár órára. Van, aki két napig tejben áztatja, de ezt a puhítási időt lehet lerövidíteni a fűszerezéssel, a klopfolással és hűtőbe tétellel. Lisztbe csak közvetlenül sütés előtt forgatjuk, hiszen ez pont ellentétes irányba viszi a folyamatokat, ha túl korán hempergetnénk, jól kiszáradna. Kevés olajon, magas hőmérsékleten hirtelen sütjük.

Tojás

Jusson minden hússzeletre egy tükörtojás, így járja! A serpenyőt, amiben a hús készült, töröljük ki, hogy szép fehér maradjon a tojás mindenhol. Alacsonyabb hőmérsékleten süssük, egészben szép! Azonnal mehet a pihentetett hússzeletre, ez a fogás csak frissen jó, tálalhatunk.

Burgonya

Előre süssünk krumplit, erre is szánjunk időt. Áztassuk sós vízbe, süssük egyszer világosra, majd rövid pihenés után még egyszer aranybarnára. Sózzuk, utána porciózzuk.

Bab

Ha szerencsések vagyunk, friss zöldbabot párolhatunk mellé, de fagyasztott ceruzabab is megteszi, sőt, enélkül is komplett a fogás.

Kapri és szardella

Ahogy már említettük, az originális leírás alapján szardellaszeletek és kapribogyók is kerültek a tojásra, nagyon jó ízléssel. Mi is tehetünk rá, ezek ugyanis megfelelő mennyiségű keverésben a lágy tojássárgájával isteni ízharmóniába kerülnek. Ugyanakkor ez a két plusz hozzávaló el is hagyható.

Szórás

Só-, bors-, paprika- és petrezselyemszórás mehet a tojásra, ha az előzőeket elhagyjuk.

Keress nagyszerű termékeket a hús hűtéséhez a Gorenje NoFrost hűtők kínálatában itt!

Hozzászólások (0)

Címlapról ajánljuk

További cikkek