Imádtam a Mikulást gyerekkoromban, mint mindenki. Izgatottan pucoltam ki a csizmácskáimat, gondosan, jól látható helyre tettem az ablakba, és lefekvés után még órákig forgolódtam álmatlanul ki-ki lesve az ablakon, hogy érkezik-e már. Az egyik kedvenc mikulásajándékom egy szagos radír volt, aminek a közepén színes ananász-minta díszelgett, talán a csonkja még ma is megvan valahol egy fiók mélyén. Úgy igazán viszont sosem hittem, hogy tényleg egy vadidegen ólálkodik a nappaliban, és pakolja tele a lábbeliket csokoládéval.
Olvastad már?
Nem emlékszem arra a pontra az életemben, amikor rájöttem volna, hogy ez csak kamu. Talán mert mindig láttam a szüleim arcán a cinkosságot, hogy csak úgy csinálnak mintha. De ha mégis hittem volna, néhány éve már biztosan szembesültem volna az igazsággal: a Mikulás helytartója a szülő, ugyanis ha erre nem jövök rá, akkor a gyerekeim leshették volna reggel a cipőiket, mint szegény Bogyó, a csigafiú abban a bizonyos mesében (aminek már a zenéjétől is görcsbe rándul a gyomrom, ti hogy vagytok ezzel?).
Olvastad már?
Van egy ismerősöm, akinek a gyerekkorában az volt a szokás, hogy Mikulásra kaptak egy-egy hatalmas csokifigurát, amit Karácsonyig be kellett osztaniuk, minden napra 1-1 falat jutott. Rendjén is van ez, de volt egy kis csavar a történetben: kóstolás előtt engedelmesen meg kellett szagolniuk a csokimikulást, és csak utána haraphattak bele. Ezen én első hallásra alaposan megrökönyödtem, de a barátom története alapján ők ezt halálosan élvezték, mert már akkor is tudták, hogy az egésznek semmi értelme nincs, mégis eseménnyé tette a csokifalást.
Én is szeretném, ha a gyerekeimnek hangulatok, élmények is megmaradnának ezekből a napokból, bár valószínűleg ezt a legtöbb szülőnek sikerül összehoznia. Sok télapós énekkel, mondókával, díszek készítésével már megalapozzuk a várakozást. Tavaly Mikuláskor azon tanakodtunk, hogy az Adventi naptárba mit is rejtsünk ezen a napon, hiszen csokit, de még pár apró ajándékot is rejteni fog a csizmabeli zsák. Végül arra jutottunk, hogy egy-egy gerezd fokhagymát csempészünk a 6-os számú fiókba. A lányom azóta is mély felháborodással emlegeti a szülei akkori élhetetlenségét.
Idén tehát a kis fiókba valami örömtelibb dolog, például egy mintás papírzsepi fog kerülni (az ilyesmitől is teljesen odáig van az aprónép), de azért a mikuláscsomagba a rend kedvéért berejtünk egy fokhagymát, pusztán hagyományteremtő szándékkal. Azért lesz ott csokimikulás, müzliszelet, kölesgolyó, és persze az elmaradhatatlan földimogyoró is. Gyerekkoromban mindig úgy képzeltem, hogy mogyorót csak azért rejtenek ezekbe a csomagokba, hogy kitöltsék vele a csokik közötti helyet, és dundibbnak látsszék a szajré. Még arra is emlékszem, hogy amíg mi, gyerekek tömtük magunkba a kindertojást, addig a szülők jóízűen ropogtatták a mogyorót, ami egyébként senkit nem érdekelt volna. Talán épp ez volt a cél vele?
Nálatok hogyan zajlik a Mikulás, és mi kerül a csomagocskákba?
