Érkezik a Salt tavaszi-nyári menüje, de a Solid és a Salt Bakery is újdonságokkal készül

Április 30-án érkezik a Salt új, tavaszi-nyári menüje, a Solid csapata is friss étlappal készül, sőt, a Salt Bakeryben végre bruncholni is lehet majd hétvégente!

Április 30-án, szerdán debütál a Salt megújult tavaszi-nyári menüje! Ha ez nem lenne elég, akkor a Solidban is friss étlappal várunk, júniusban egy különleges vacsorával készülünk a berlini Horváth étterem csapatával, a Salt Bakery-ben pedig végre brunch-olni is tudtok hétvégenként.

Április 30-án érkezik a Salt új, tavaszi-nyári menüje
forrás

SALT

Az elmúlt hetekben sokat készültünk, kóstoltunk, recepteket csiszolgattunk, de mostanra az utolsó morzsáig minden a helyére került. Akik szerdától nálunk vacsoráznak, már az új ételeinket kóstolhatják! A tavasszal együtt sok üdítő és friss alapanyagokkal teli fogás kerül az asztalaitokra, és természetesen most sem maradhatnak el olyan ízek, amik a magyar, vagy akár az erdélyi regionális konyhából már ismerősek lehetnek.

Mindent azért nem kötünk az orrotokra, hiszen a teljes menüt mint mindig, most is az étteremben ismerhetitek meg, de pár újdonságot azért itt hagyunk ízelítőnek:

  • Akik szeretik az erdélyi klasszikusokat, azok találkozhattak már a miccs nevű étellel, amiből most elkészítettük saját verziónkat borókával, tejföllel - húsmentes formában pedig tempeh adja majd ennek a fogásnak az alapját.
  • Izgalmas zöldségalapú fogás most a salátafőzelék, amivel egy egyszerű alapanyagot teszünk főszereplővé.
  • Sokan fognak örülni még két két hazai ihletésű ételnek is, amik a családi ebédeken rendszeresen megjelennek: készítünk ugyanis saját rizses húst és szilvásgombócot is. Persze az eredeti formához képest, azért most is Saltosra vesszük az irányt. Imádni fogjátok!

Az ételek mellé Máté és a csapat összeállította az új borsorokat és dzsúszpárosításokat is. Sok nagyszerű új tétel került fel a borlapra hazai és európai vonalon is, a dzsúsz pályán pedig Lili vezetésével nagyon változatos alkoholmentes italok készültek.

Aki nagyon szemfüles, és az elsők között nevezne be a menüre, annak megsúgjuk, hogy kivételesen van most szerdára pár utolsó helyünk, le lehet rájuk csapni!

SALT X RESTAURANT HORVÁTH NÉGYKEZES VACSORA

Miközben az új menün dolgoztunk, akadt egy kis időnk megszervezni nektek a nyár egyik legizgalmasabb programját: egy négykezes vacsorát berlini barátainkkal. Júniusban ugyanis a két Michelin-csillagos Restaurant Horváth csapata érkezik hozzánk, hogy egyetlen este erejéig közösen láthassunk vendégül titeket a Királyi Pál utcában. A Horváth étterem zöldségekre építő konyhát visz a német fővárosban, filozófiája pedig nagyon közel áll hozzánk. Tavaly mi vendégeskedtünk náluk egy hasonló vacsora alkalmával, és olyan jól működött együtt a két csapat, hogy már akkor tudtuk, hogy ennek lesz folytatása.

A csapat nagyon készül az új étlapra és a nyári menüsorra
forrás

A 12 fogásos vacsorán hat ételt ők készítenek, amihez saját készítésű dzsúszokat és borpárosítást is hoznak. A többi hat ételért és italpárosításért mi felelünk. 18:00 és 20:00 órára tudtok foglalni, a helyek száma pedig - ahogy nálunk minden este - most is limitált.

SOLID

Rába René séf és a Solid csapata is nagy munkában volt, és a jó idő érkeztével teljesen felfrissítették a reggeli- és brunch étterem étlapját.

A spárgaszezont ki nem hagyták volna, úgyhogy rendelhettek fehér spárgát kesukrémmel és medvehagymával. Készítenek nektek csőben sült brokkolit is brie sajttal és körtével, és új desszertjeik között a cseresznye klafutit is megkóstolhatjátok. Small plate ételek terén ajánljuk a citrusos spenótot stracciatellával, vagy a póréhagymát fetával - mindkettőt már most nagyon sokan kérik az új étlapról.

Természetesen az olyan kötelező brunch fogások, mint a Croque Monsieur, vagy a Benedict maradtak, de érdemes melléjük, vagy éppen helyettük az új ételekből is bőven kérni!

BAKERY BRUNCH

A Salt új menüjével a Bakery-ben is új időszámítás indult: mostantól a Tárogató úti üzletben hétvégenként brunch-csal is várunk titeket.

Leveles kalács, lapított kakaós csiga (nem csak gyerekeknek), roppanós virsli csipkebogyóketchuppal, granola és még sok más - biztos, hogy nem maradtok éhesen, ha akár egy kirándulás előtt feljöttök a pékségbe.

A Tárogató úton ráadásul most már hétvégenként 16 óráig nyitva vagyunk, a pesti pop-up üzletünk pedig a Zrínyi utca 9-ben továbbra is vár titeket. Minden fontos infóért és újdonságért kövessétek a Salt Bakery social felületeit.

Reméljük, hogy ettől a levéltől jól megéheztetek, és találkozunk hamarosan a Saltban, a Solidban, vagy a Bakery-ben...esetleg mindegyikben, így sorban!

Salt-csapat

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...