Nyúlós sajt, ropogós panír – Mutatunk öt helyet, ha jó igazán jó rántott sajtot ennél

A rántott sajt nem a világ lebonyolultabb étele, és mint ilyet sokan elrontják, talán épp ezért. Pedig a recept nem bonyolult, legyenek jók és frissek az alapanyagok, a kész ételt pedig fogyasszuk azon melegében, mert összeszottyadva már nem lesz az igazi. Ha ti is rajongtok ezért a gyerekkort idéző klasszikusért, de nem álltok neki a saját konyhátokban bűvészkedni vele, akkor mutatunk öt opciót, ahol reggeltől estig mehet a tartármártásba tunkolás.

Nótafa

Ha kiadós, házias, otthonos-ismerős ízekre vágyom, és hajlandó vagyok viszonylag sokat utazni értük, akkor nyakamba veszem a XIX. kerületet, és meg sem állok a Nótafáig. Ezt a helyet nyáron szeretem a legjobban, mert amolyan igazi, régivágású kerthelyisége van, szinte várom, hogy az egész hely fekete-fehérre váltson és megjelenjen a Kabos Gyula. Na, de ami jövetelünk célját illeti. A Nótafában van rántott camembert, áfonyaszósszal, és rántott trappista is tartármártással. Én általában hasábburgonyával kérem, de van, aki a rizsre esküszik. Nekem a rántott sajt és a köret kapcsolata némiképp problémás, mert nem vagyok kimondottan rizs-párti, és bár a sültkrumplit szeretem, nekem egyszerre sok az olajban sült-ropogós textúra a tányéron. Itt viszont a krumpli nincs koppanósra sütve, úgyhogy tulajdonképpen mindig elégedett vagyok a választássommal, amikor ezt kérem.

Nótafa

Budapest, Ady Endre utca 37.

Nyitvatartás: hétfő-szombat 12.00-21.30, vasárnap 12.00-19.00

Csirke csibész

Ó, azok a hosszúra nyúlt szombat esték, csikorgós másnapok, nyűgös szerdák, mikor az ember éhes, de nem tudja mit csináljon ebédre… Hányszor találtunk menedékre a Csirkecsibészben, te jó ég. A barátikörömben mindenkinek megvan itt a maga go to kedvence, és imádom, hogy tudunk rántott csirkemájat csak amolyan csipegetni valónak is kérni. A rántott sajt kapcsán szeretném elmondani, hogy váratlanul nagy szeletekkel dolgoznak, amik ízre és állagra is nagyszerűek. 10 dkg 680 Ft, és kérhetünk mellé hasábburgonyát, már csak azért is, hogy teljes legyen az élmény. Legjobb helyben, ácsorogva eszegetni, annál is inkább, mert a rántott sajtnak nem áll jól az idő, nem töltöttkáposzta ez, hogy őrizgessük másnapig.

Csirke csibész

Budapest, Nagymező utca 37.

Nyitvatartás: hétfő-kedd 7.30-19.00, szerda-péntek 7.30-5.00, szombat 7.30-14.00 és 18.30-5.00

Kék Rózsa

Vannak éttermek, amik nagyon szeretnének valamilyennek látszani, na ezek azok a helyek, amiket érdemes messzire elkerülni. Aki túl nagy erőfeszítést tesz a látszatba, az nem fog a lényeggel törődni, ezt szerintem mindenki tapasztalta már, aki szokott étterembe járni. A Kék Rózsa az egyik első hely volt, amit megismertem, mikor a belvárosba költöztem, és azonnal megszerettem benne, hogy amolyan igazi vendéglő, klasszikus és ismerős a szó legnemesebb értelmében. Nem erőlködik, nem akar mindenáron valami fura, retrógiccset magára ölteni. Házias-magyaros ételek, korrekt vendéglátás, pont azok a sült-rántott finomságok vannak az étlapon, amiket ezekben az éttermekben keresünk. Egytemistaként a rántott sajt igazi lakoma volt ebédre, de innen visszanézve, nem jobbhíján választottam soha, hanem azért, mert tényleg finom volt. A rántott sajt és a köret aránya rendben van, és a tartármártásból sem fogytam ki idő előtt, úgyhogy mondhatjuk tökéletes volt az általuk alkotott háromszög. Van még grillezett camembert, fűszervajjal, rizibizivel, és rántott camembert párolt almával, áfonyával, sült édesburgonya hasábokkal. Szóval, aki sajt rajongó, az itt kiélheti magát, én meg lehet, hogy felidézem a régi időket a hétvégén, és meglepem magam egy rántottsajt-ebéddel.

Kék Rózsa

Budapest, Wesselényi utca 9.

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 12.00-21.00

Fenyőgyöngye

Ebben a Szépvölgyi úti étteremben igazi all star menüsor van, olyan szupersztárokkal, mint a májgombóc leves, a gombapaprikás, vagy épp a vargabéles. Mintha csak a mama konyhája költözött volna a budai oldalra, nem? Rántott sajtot kérhetünk előételnek, de főételnek is, akkor nagyobb az adag. A rántott trappista rizzsel és tartármártással érkezik, úgyhogy rizspártiak előnyben, a rántott camembert-nek pedig rizs és áfonyás őszibarack a kísérője. Szerintem az előételes adaggal is bőven jól lehet lakni, ha kértek levest, vagy előételt is mellé, de az igazán bátrak és nagyétkűek vállalják be nyugodtan a duplaadagot.

Fenyőgyöngye

Budapest, Szépvölgyi út 155.

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 12.00-22.00

A Rántott húsos

Jajj, a régi szép idők, mikor még a Madách téren üzemelt a Rántott húsos… Az ember jártában-keltében csak megállt, és bevágott egy rántott husit krumplisalátával, és azzal az élet bajai el is voltak intézve. A hely nem tűnt el, csak elköltözött, most a Lajos utcában várják vendégeiket, kibővített étlappal, már leves, főzelék, fasírozott és mindenféle édes finomság is elérhető náluk. A háromszögletű rántott sajthoz kérjük a hely sült krumpliját, ami isteni, és persze egy kis tartármártást vagy káposztasalátát, ha a kevésbé klasszikus párosítások felé hajlunk. Itt a panír fogalom, nem csak tessék-lássék, nincs eláztatva, ízre-állagra tökéletes, úgyhogy bármit bátran ajánlok, amit itt bundáztak be. Ha többen jöttök, kérhettek többféle finomságot, és indulhat a kóstolgatás.

A Rántott húsos

Budapest, Lajos utca 93/E

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 11.00-21.00

Címlapfotó: A Rántott húsos

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.