Praktikus segítség sütigyártáshoz

Néha mindenkinek kedve van olyan sütiket sütni, ahol a dekoráción van a hangsúly. Mi most a Szamos Gourmet házban muffint, macaront és pop-cake-et készítettünk és díszítettünk!

Legalább tíz év telt el azóta, hogy az angolszász anyukák kedvence, a muffin, meghódította a mi konyháinkat is. Nem csoda, hisz a kis tortácskákat végtelenül egyszerű elkészíteni, ezerféleképpen variálhatóak, és a dekoráció is számtalan megoldást rejt magában. Aztán az új őrület, a franciák kis édese, a macaron is ismert lett – még fesztivált is rendeznek a tiszteletére –, egyre többen kísérlik meg otthon is előállítani a színes, töltött aprósütiket. És bár távol álljon tőlünk, hogy kitessékeljük a macaront a gasztronómia rivaldafényéből, úgy tűnik, máris konkurense akadt, mégpedig a tengerentúlról érkező pop-cake személyében. A pop-cake, vagyis sütinyalóka egy pofonegyszerű, piskóta jellegű tészta, amelyet sütés után csokiba forgatnak, majd ízlés szerint dekorálnak – hatalmas móka, pár perc alatt beindítja az ember kreativitását!

A Szamos Gourmet Ház és a Tchibo jóvoltából, Pap Zoltán cukrász segítségével a NoSaltynak is lehetősége volt elkészítenie ezeket a finomságokat. A tökéletesség jegyében zajlott az előkészület – hiszen a sütik egyszerűek, de némi segítségre azért szükség van, ha igazán profi darabokat szeretnénk. Muffint mindannyian tudunk készíteni, kis erőbefektetéssel azonban különlegességek kerülhetnek ki a kezeink alól. Egy ügyes kis muffintöltő segítségével tölteni tudjuk, cukrászkelléknek beillő szilikonos habzsák segítségével pedig gyönyörű krémeket nyomhatunk a tetejére. A szilikonos habzsák egyébként multifunkciós – a macaronok készítéséhez ugyanúgy fel tudjuk használni, mint a pop-cake gyártásához.

A tökéletes macaronok előállításához nagy segítség volt továbbá a szilikonos muffinsütő lap, ami kis, kör alakú mélyedések segítségével járul hozzá a sütik esztétikus külsejéhez. A sima sütőpapírra nyomott mandulalisztes hab valahogy nem sikerült olyanra, amit szívesen a vendégein elé tettünk volna... A pop-cake-gyártás pedig igazán gyorsan ment, hála annak a kis szerkezetnek, amelyet direkt erre a sütire fejlesztettek – segítségével tökéletes gömböket sikerült gyártanunk. Akinek pedig már a tészta elkészítésekor beindult a fantáziája, használhatta az összepattintható sütőformát, amely virágos, szíves formáival minden gyerekzsúr legnagyobb mutatványa lehet. Az elkészült sütinyalókákat hűlés után a mini olvasztóban bugyogó isteni csokiba márthattuk, és cukorkával, csokiforgáccsal, liofilizált gyümölcsökkel díszíthettük. Egy szó mint száz, jó móka volt! Ha pedig valaki kedvet kapott a kreatív konyhai ténykedéshez, a hétvégén készítse el valamelyik finomságot!

Ha kedvet kaptál a sütik valamelyikéhez, itt találod meg a hozzá való eszközöket! >>

A rovat korábbi cikkeit itt találod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...