Egy apró konyhai szokás, amivel nagyszüleink rengeteget spóroltak

Egy 91 éves nagymama pár egyszerű, de zseniális szabály segítségével tartja évtizedek óta tökéletes rendben a hűtőjét.

Amikor a The Kitchn újságírója meglátogatja 91 éves nagymamáját  – akit csak Nana-nak hív  –mindig visz neki valami apró finomságot: előre vágott gyümölcsöt, mini muffinokat vagy a saját készítésű sajtos makaróniját. De az újságírónő nagymamájának hűtője nem az a hely, ahova bárki csak úgy beteheti az ételt – Nana mindig maga rendezi el a friss hozzávalókat, még a legegyszerűbb csemegéket is.

Egy nagymama pakol be a hűtőbe
Egy apró konyhai szokás, amivel nagyszüleink rengeteget spóroltak
Getty Images

A család viccesen galériának nevezi a hűtőt és a fagyasztót, hiszen mindennek megvan a maga helye. Amikor az újságíró panaszkodott, hogy a saját hűtője kezd kaotikussá válni, Nana megosztott vele pár egyszerű szabályt, ami nála már hetven éve bevált.

Soha ne tegyünk vissza semmit a hűtőbe, ha éhesek vagyunk és sietünk.

Mit jelent ez pontosan?

A módszer lényege, hogy ne akkor próbáljunk pakolni, amikor még éhesen, kapkodva készítjük az ételt. Ilyenkor ugyanis könnyen előfordulhat, hogy félig ragacsos üvegeket vagy nem teljesen tiszta edényeket rakunk vissza a helyükre.

Ezen kívül mindig odafigyel arra, hogy a nem romlandó alapanyagokat ideiglenesen a pulton hagyja, és csak étkezés után tesszi el őket.

Szerinte jóllakottan nyugodtabban, figyelmesebben rendezzük el a konyhát: a hozzávalók visszakerülnek a helyükre, miközben le is töröljük őket. Ez a kis odafigyelés nemcsak időt, hanem takarítást és plusz költséget is megspórol, hiszen mindig tudjuk, mi van a hűtőnkben és így bevásárláskor nem veszünk meg olyat, ami már van.

Nana másik fontos szabálya, hogy soha nem vásárol túl sokat egyszerre. Mielőtt új üveg lekvárt vagy öntetet nyitna, mindig elfogyasztja az előzőt, így nemcsak helyet takarít meg, hanem az ételpazarlást is minimalizálja.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Egyszerű és gyors fish and chips

Az angolok fish and chips-e nem véletlenül szerzett magának annyi rajongót világszerte: a könnyű és ropogós tésztába bújtatott halszeleteket mi is bármelyik nap tudnánk majszolni. ...

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...

Borsós brassói

Sokaknál nem, de nálunk a brassói aprópecsenye elengedhetetlen tartozéka a zsenge zöldborsó. Az édeskés borsó frissességet ad az ételnek, és könnyít az egyébként zsírosabb, nehezebb ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty 7 nap, 7 étel: (Egészen) olcsó, szezonális, maximum 1...

Vasárnap este illetve hétfő reggel sokunkat megtalál a kérdés: de mit fogunk enni egész héten?! Segítünk, nem kell aggódni! Mint minden hét elején, ma is készültünk nektek egy aktuális 7 nap, 7 étel epizóddal: egészen olcsó, nyárias ételek sorakoznak, maximum egy órás elkészítési idővel.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...