Nagymamáink kedvenc tárolási módszere lehet a megoldás a kupis konyhára

Kompótok, liszt, rizs, lekvárok, tészták, és még sorolhatnánk: számos olyan alapanyag foglal helyet a konyhánkban, ami sokkal jobb helyen lenne egy tudatosan kialakított, elzárt térben, ahol nem tesz hozzá a káoszhoz. Otthon Tippünk tudja a megoldást.

Nem titok, hogy a nagyin kívül a belsőépítészek és a konyhai rendszerezés szakértői is régóta kedvelik a kamrákat. Ahogy Ashley Macuga, a Collected Interiors alapítója fogalmaz: „A kamra egyszerre mutatós és funkcionális – nyitott polcok, tudatosan kialakított tárolóhelyek és egy csipetnyi régies báj.” És sok tervező számára ez mára ismét megkerülhetetlen elemmé vált.

A kamra egyszerre mutatós és funkcionális

Egy amerikai lakberendező szerint a kamra megléte még mindig az egyik első szempont a konyhatervezésnél. De miért is olyan hasznos ?

Minden egy helyen, könnyen elérhetően

  • A kamrák időtállóak és elérhetőek: az évek során a mennyezetmagasságokkal együtt a felső konyhaszekrények is egyre magasabbra kerültek – sokszor létra vagy fellépő nélkül már nem lehet használni őket, a kamráknál ez nem áll fenn.
  • Egy ajtónyitással láthatjuk az összes szárazárut, fűszert, nassolnivalót – bármit, amire szükségünk lehet. Ez megkönnyíti a főzést és a rendrakást is.

Jennifer Du Bois szakértő szerint: „Egy kamrában minden ott van, amit a tervezéshez és előkészítéshez igénylünk, nem kell több szekrényben kutatni. A polcok, fiókok, ajtóba épített tárolók és kisebb rekeszek külön kis zónákat hoznak létre.”

Tökéletes nagybevásárlóknak

Ma már sokan vásárolnak nagy tételben, hogy spóroljanak. Egy jól kialakított kamrával mindennek jut hely, anélkül, hogy a konyha úgy nézne ki, mint egy raktár. Lauren Saab, a Saab Studios alapítója így látja:

A kamra rendezetten, könnyen hozzáférhetően és a konyha fő útvonalaitól távol tartja a szárazárut, az alapanyagokat és a kisebb konyhai eszközöket. Elűzi a káoszt anélkül, hogy megtörné a ritmust.

Akár több kamránk is lehet

Nem kell megállni egynél: Theresa Ory lakberendező például saját otthonában két kamrát is beépített, a hűtő két oldalára. 

Testreszabható megoldás

A kamrák lehetnek beépítettek vagy szabadon állók, így mindig az igényeinkhez igazíthatók. A kamra segítségével megtehetjük, hogy nemcsak a konyha meglévő korlátaihoz igazodunk, hanem kialakítunk egy rendszert, ami hozzánk illik – nem csupán a térhez.

Az ajtóválasztásnál is szabad a döntés:

aki szereti a szép, egységes üvegek és címkézett dobozok látványát, választhat átlátszó ajtót és hangulatos világítást. Aki inkább elrejtené a „kreatív” káoszt, annak jól jön a visszatolható vagy rejtett ajtó.

Nem csak alapanyagoknak

A kamrák nem feltétlenül csak élelmiszer-tárolók, akár kávészegletként, snack-állomásként vagy reggelizőhelyként is funkcionálhatnak. Így a kávérajongók vagy nassolók forgalma távol marad a főzési zónától – mindenki nyer vele.

nyitott kamrapolcok
A kamrák lehetnek beépítettek vagy szabadon állók

A kamra nem csupán tárolóhely, hanem egy átgondolt, rugalmas rendszer, amely egyszerre könnyíti meg a hétköznapi életet és teszi rendezettebbé otthonunkat. Legyen szó nagybevásárlásról, családi konyháról vagy egyedi igényekről, a kamra mindig hozzáadott értéket képvisel, így ha épp most alakítunk át, építkezünk vagy újítunk fel, érdemes elgondolkodni a beépítésén.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kakaós palacsinta alaprecept

Ha szeretnénk extrázni egy kicsit a hagyományos palacsintát, adjunk hozzá egy kevés kakaóport, amitől nem csak szép színe lesz, de jó ízt is ad neki. Ezzel a recepttel garantáltan, puha, ...

Egyszerű babkrém

Ha egy gyors, egyszerű és mégis igazán finom kencére vágyunk, ez a babkrém remek választás. Néhány alapanyagból pillanatok alatt elkészül, ráadásul kenyérre kenve, pirítóssal vagy ...

Szilvás grillcsirke egészben

A szilva édes, kissé fanyar íze meglepően jól illik a fűszeres, szaftos grillcsirkéhez. Ez az egészben sült változat kívül ropogós, belül omlós, a szilvás ízek pedig különlegessé ...

Címlapról ajánljuk

Ebédszünet – 7 étterem, ahol kiváló ebédmenüt kínálnak Budapesten

A szeptember a gyerekeknek a közétkeztetés világába való visszatérést jelenti, a felnőtteknek pedig azt, hogy újraindul a menüzős időszak, tehát azok, akik otthonról viszik magukkal az ebédet az irodába, körülbelül reggel tíztől hallgathatják, hogy a menzázós kollégák azt találgatják, hol egyenek aznap. Annak érdekében, hogy hamar dűlőre jussanak, és ne zavarják soká' a többieket, ajánlunk hét budapesti éttermet, ahol szuper ebédmenüvel várják az éhes dolgozókat.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Az eredeti palócleves receptje

Magyaros ízvilágú leveseink közül az egyik legnagyobb klasszikus a palócleves, amit a monda szerint először Gundel János készített el egy ünnepségre, ahol Mikszáth Kálmán is jelen ...