A húsvéti ünnepkörhöz sokféle régi népszokás, hagyomány kapcsolódik. Egyrészt az egyik legfontosabb keresztény ünnepről, másrészt a tavasz beköszöntésének ünnepléséről van szó. Ezt a kettősséget támasztja alá magának a húsvétnak az időpontja is, amelyet az első niceai zsinat úgy határozott meg 325-ben, hogy a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap legyen húsvétvasárnap. Mint ilyen, a több száz éve ünnepelt alkalomhoz, a húsvéthoz kötődő szokások közül is sok a mai napig él, mások azonban már kivesztek az élő hagyományok közül.
A kisze
A virágvasárnaphoz kötődő népszokás volt, hogy egy szalmabábut - a kiszét - menyecskeruhába öltöztettek, s énekléssel kísérve végighordoztak a falun, majd többnyire elégették. Vélhetően ezzel a telet, betegségeket, nehézségeket, a böjti időszakot kívánták elűzni az emberek.
Barkaszentelés
Szintén virágvasárnapi hagyomány, amelynek határozottan egyházi eredete volt (a barka felszentelése), ugyanakkor különböző hiedelmek is kapcsolódtak hozzá. Úgy vélték, hogy a szentelt barka megóv a betegségektől, tűzvésztől, villámcsapástól, s rontások ellen is használható.
Nagypénteki szerencsétlenség
Jézus keresztre feszítésének emléknapját kifejezetten szerencsétlen napnak tartották. Ilyenkor sok házkörüli, állattartással, fölműveléssel kapcsolatos tevékenység tilos volt, bár bizonyos vidékeken a „kellemetlen” munkákat direkt ilyenkorra időzítették, úgy, mint az állatok farkalását vagy herélését.
Ételszentelés
Ez már húsvétvasárnapi szokás volt, a délelőtti misére érkezők kosárban vitték a sonkát, kalácsot, bort, tojást a templomba. Ezen napon teljes munkatilalom volt mind a háztartásban, mind a jószágok körül. A szemetet kivinni, söpörni sem volt szabad.
Locsolás és tojásfestés
Még ma is élő húsvéti hagyományaink. Húsvéthétfőn a víznek különösen fontos szerepet tulajdonítottak, mely a tisztasághoz és a termékenységhez köthető. A locsolkodás sokáig valóban vízzel való alapos öntözést, esetleg a lányok kútban, vagy vájúban való megmártását jelentette. Finomabb és illatosabb, kölnivizes formáját csupán a két világháború között nyerte el. A locsolás jutalma országszerte étellel és (sokkal inkább) itallal való megvendégelés, illetve a hímes piros tojás. A tojásdíszítés hagyományos technikái a viaszozás, karcolás, patkolás vagy savval történő tojásírás.
A nyúl és a tojás
Az örök kérdés, hogy mi volt előbb, a nyúl, vagy a tojás. Vagy sokkal inkább, hogyan jön ez az egész a húsvéthoz? A tojás és a nyúl egyaránt termékenységszimbólumok. A tojás a keresztény szimbolikában a feltámadás jelképe is, hiszen magában hordozza az élet ígéretét. A nyúl pedig szaporasága okán a bőség jelképe, bár a húsvéti ünnepkörbe jóval később, csak a XX. században került be, vélhetően német nyelvterületről. A válasz tehát: a tojás volt előbb, s csak aztán a nyúl.
