Egyik szombaton meglehetősen tanácstalanul indultam el a Fővám téri csarnokba, mert azt tudtam, hogy grillezni szeretnék, de hogy mit, arról fogalmam sem volt. Nem baj, gondoltam, hiszen szeretem az ilyen kihívásokat, amikor az a szemlélet vezérel, hogy: „Nézzük meg mi a legfrissebb és a legszimpatikusabb a piacon, és alkossunk belőle valamit.” Nem voltam könnyű helyzetben, hiszen hétvége lévén, kiélveztem a szabadnap előnyeit és a vekkert előző nap este gondosan kikapcsoltam. Ennek következtében délelőtt 11 óráig vígan elheverésztem az ágyamban és ezzel gyakorlatilag le is csúsztam az igazi piacidőről. Mert azt sokan tudjuk, hogy piacra menni korán érdemes, minél hamarabb, annál jobb, mert elviszik előlünk a legszebb árut.
Mire én megérkeztem, addigra a legtöbb helyen már elkezdtek összepakolni. Róttam a köröket, kerestem, kutattam valami izgalmas és érdekes hozzávaló után, de semmi. Végül arra jutottam, hogy az lesz a legjobb, ha ezt a főzést most inkább elhalasztom, és átszaladok a túloldalra, hogy egyek egy finomat a LEVES.-ban. Már indultam is kifelé, a gondolataim rögvest azon jártak, hogy mi lehet a napi ajánlat, és egyek-e szendvicset hozzá vagy ne. Mentem a gyomrom után, amikor valamilyen belső hang hatására még vetettem egy utolsó pillantást a kedvenc hentesem pultjára, majd hirtelen megtorpantam.
Ott volt, amit egész végig kerestem! Annak ellenére, hogy már ott is nagyban ment a pakolás, egy-két hús még árválkodott a fémtálcákon. Egy valamin akadt meg a szemem, ami nemcsak frissnek látszott, hanem a fantáziámat is rögvest beindította. Ez állt az alatta lévő táblán: borjúborda. Soha korábban nem készítettem bordát. Alapvetően nem is szeretem a csontos húsokat, maximum levesben, de még oldalast sem vettem soha. Viszont ez, akkor és ott, annyira hívogató volt, hogy a következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy meredten bámulom az üvegburán át. A fejemben kombináltam a hozzávalókat és sziporkáztak a gondolataim, amikor is valaki visszarántott a valóságba és megszólított. „Miben segíthetek?” – kérdezte tőlem a hentes. Annyira lázba jöttem (igen, tudom, elég furcsa, hogy egy hús látványa ennyire felizgat, azóta is próbálom megérteni), hogy gondolkodás nélkül mondtam neki: „Ezt kérem, itt!” Meg sem kérdeztem, hogy mennyibe kerül – magabiztos döntés volt. Amikor fizetésre került a sor, akkor meglepődve tapasztaltam, hogy sokkal olcsóbb, mint gondoltam. A negyvendekás szelethez nagyjából hétszáz forintért jutottam hozzá. Igaz, valószínűleg olcsósága annak is volt köszönhető, hogy délután fél kettőkor már kevés esély volt rá, hogy bárkinek is eladja, így inkább megkaptam olcsóbban, legalább nem kellett kidobnia.
A zöldfűszeres borjúborda receptjét itt tudod elmenteni >>
Boldogság és izgalom – ezt éreztem. Még gyorsan beszereztem egy-két hozzávalót, köztük a spárgát, aminek az általam komponált receptben kulcsfontosságú szerepe volt, és indultam haza. Persze, azt azért nem bírtam ki, hogy az előttem álló húszperces utat üres gyomorral tegyem meg. Megvettem a már jól eltervezett levesemet és a kilences buszon zötykölődve lépésről lépésre kiterveltem mindent.
Így született meg a zöldfűszeres borjúborda ötlete, amit spárgarizottóval tálaltam. Egyszerű étel, így a hozzávalókat gondosan kell megválogatni. Nem kell félni tőle, könnyen elkészíthető, kevés odafigyeléssel nem fogunk hibázni. Érdemes grillen kipróbálni, mert a füstös íz kiváltképpen jót tesz a húsnak.
