„A felfujtak joggal számíttatnak a legfinomabb tésztákhoz. De nem oly könnyű azokat készíteni és teljes szépségükben azokat asztalra adni, mint ahogy azt gondoljuk.” Az idézet Dobos C. József Magyar-franczia szakácskönyvéből való 1881-ből, és igazolja a nézetemet, hogy szuflét sütni igazi varázslat. Nem a nehézsége miatt, valószínűleg egy jó piskóta elkészítéséhez több gyakorlat és hozzáértés szükséges, hanem azért, mert a felfújttal töltött idő és munka akár egyetlen perc alatt is odaveszhet, ha nem tudjuk azonnal feltálalni, miután a sütőből kivettük a tálkákat. Illékony gyönyörűség, de ez talán csak növeli a vonzerejét.
A szuflékészítésnek sokféle módja létezik, készülhet krumpliból, rizslisztből, kenyérből vagy kalácsból, lehet csokoládés, gyümölcsös, vagy egyszerűen csak vaníliás. A legtöbb esetben a felfújt felfújatásáért a keményre vert tojáshab felel. Én most két pofonegyszerű szufléreceptet hoztam nektek a fent említett könyvből. Az egyik a sütéssel és elfogyasztással együtt cakkumpakk 15 percet vesz igénybe, a másik a sütés ideje miatt ugyan többet, de az okozott öröm is jóval tartósabb.
Az első egy gyümölcsszuflé. Ezekről azt érdemes tudni, hogy többnyire kizárólag gyümölcs, cukor és tojáshab alkotják a hozzávalóikat. A Magyar-franczia szakácskönyvből ugyan a „Baraczk-fölfujt papirtokban” című receptet használtam fel, de a baracklekvárt házi készítésű eperlekvárra cseréltem benne. Így készült el az eperszuflé, ami valóban olyan egyszerű, mint a százas szög (esetleg faék vagy kocka, persze mindegyikről tudjuk, hogy távolról sem egyszerűek.) Hipp-hopp elkészül, de tényleg azonnal el kell fogyasztani, kiharapni vagy kanalazni a formából, mert pillanatok alatt összeesik. De ha gyorsan van szükségünk valami látványosan finomra, tuti befutó lehet.
A másik recept egy teával készült felfújt, ami azonnal megragadta a fantáziámat. Van egy számomra különleges mentás zöldteám, a tealevelek egészben, összesodorgatva vannak benne, és rögtön erre gondoltam, mikor elolvastam a receptet, már csak azért is, mert nem tudtam kideríteni, hogy milyen lehet a szövegben leírt tea.
„Fölfujt theából.
(Soufflé au thé)
Az előbbi módon készül, 17,5 gramm (1 lat) Heyven-Skéne-theát véve a tejsűrűhöz.”
Az „előbbi mód” egy friss narancsvirágból készült felfújtat takar, ami tejszínből, narancsvirágból, lisztből és cukorból készül az „előbbiek módjára”. Az „előbbiek módjára” pedig a „Vanilia fölfujtat” jelenti, amiben 16 kemény habbá vert tojásfehérje felel a felfújtságért. Ezért kicsit zavarba jöttem, hogy ez a bizonyos teás felfújt habbal, vagy anélkül készül-e, hasonlóan például a créme brulléehez. Végül úgy döntöttem, hogy mindkét módon kipróbáltam, de nagyobb arányban tojáshabbal készítem el. Jól döntöttem, mert Dobos C. valószínűleg az előbbi habos felfújtak módjára gondolt, a hab nélküli ugyanis, bár krémes állaga rokonszenvessé tenné, azért eléggé töményre sikeredett. A tojáshabos viszont olyan lett, mint a legomlósabb, legpuhább piskóta, amit mindenféle térfogatnövelőkkel és állományjavítókkal kísérleteznek ki az édességgyárakban. Döbbenetesen puha és olvadékony tésztát kaptam, de bizony ezt is gyorsan kell fogyasztani, mert a porcelántálkákban az alja hajlamos a bepállásra. De a gyors elfogyasztásért szerencsére nem kell különösebb erőfeszítéseket tennünk.
