Japánban az amezaikuk, vagyis a kicsike, mesterien kialakított nyalókák régóta nagyon népszerűek. Abban az időben, amikor vándorló őseink éppen csak megtelepedtek a Kárpát-medencében, Kiotó templomaiban már jelen voltak ezek a látványosan szép nyalókák. Végül az 1600-as években, az Edo-korszak kezdeti időszakában terjedt el országszerte az a szokás, hogy az utcákon, látványosságként is készítenek ilyen apró szépségeket. Ehhez az is hozzájárult, hogy a nyalókák alapanyagául szolgálómizuame, vagyis egy áttetsző, sűrű, fényes és édes szirup széles körben hozzáférhetővé vált.
Az amezaiku készítéséhez sűrű szirupból kézzel gyúrnak-nyújtanak egy gömböt. Ahhoz, hogy ebből a masszából szobrocskát készítsenek, újra föl kell melegíteni.
Tradicionálisan a mesterek ügyesen, szabad kézzel vesznek ki egy kis darabot a meleg cukorgömbből, majd gyorsan egy pálcikára csavarják.
Ezután kézzel és ollóval megformázzák a nyalókát - leggyakrabban valamilyen állatot mintáz az édesség. A meleg cukorral gyorsan kell dolgozni, mert amikor kihűl és megkeményedik, már nem alakítható tovább.
A fiatal Shinri Tezuka az amezaikuk készítését választotta hivatásául, és saját tokiói üzletében a vendégek előtt formáz szép kis cukorszobrokat. Az ő generációjából már kevesen foglalkoznak ezzel az ősi mesterséggel. Tezuka is saját magát képezte, már kevés mester van, akitől tanulni lehet, és szervezett tanfolyamok sincsenek. Az Asakusa Amezaiku Ameshin nevű üzletben aranyhalak, tigrisek, pandák, békák és lovak is készülnek. Ezek közül sok motívum már az 1600-as évek óta jellemzi az amezaikukat.
