A pestiek is látogatták: Újabb szeretett vidéki cukrászda zár be

Ezúttal is szomorkodhatnak az édesszájúak, ugyanis újabb vidéki cukrászda döntött a bezárás mellett. Úgy tűnik azonban, hogy már most dereng a fény az alagút végén, hiszen a váci Mihályi Patisserie tulajdonosa nagyszabású terveket sző.

18 év után lehúzza a rolót a váci Mihályi Patisserie, a hírek szerint azonban Mihályfi László tulajdonos és mestercukrász új terveket szövöget, így nem kell attól tartanunk, hogy végleg búcsút intene szakmájának.

A Mihályi Patisserie süteményes pultja
A Mihályi Patisserie süteményes pultja
via

Mihályi László ma délután azzal a szívdobogással lépett az ajtóhoz, mint 18 évvel ezelőtt… Ezúttal viszont más irányba fordította a táblát: ZÁRVA. Nem végleg… csak annyira, hogy utat nyisson valaminek, ami nagyobb, merészebb, mint eddig bármikor

- olvasható a hírt bejelentő Facebook-posztban.

A francia süteményekre specializálódott, Vác főterén található Mihályi Patisserie-t a pestiek is előszeretettel látogatták, a helyiek pedig két évtizeden keresztül élvezhették különleges kézműves desszertjeiket.

A bezárás előtt egyébként Vácott egy rejtélyes üzenet is feltűnt, ami belengette, hogy a Mihályfi-történet köze sem ért még véget, csak más formában folytatódik.

A mestercukrász jelenleg olyan szakmai partnereket keres új kezdeményezéséhez, akik osztoznak minőség iránti elkötelezettségében és a részletekre fordított figyelemben - írja a Pénzcentrum.

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Kormos Lili

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...