Bereznay a magyar Ramsey!

Péntektől Bereznay Tamással indul A Konyha Ördöge magyar adaptációja. Igazi érzelmek, szakácsmesteri valóságshow a TV2 csatornáján.

A múlt pénteken tartott sajtótájékoztatón Bus István faggatta Bereznay Tamást, hogyan boldogult az idegen éttermek konyháiban, miként találta meg a hangot a tulajdonosokkal és alkalmazottakkal. Bereznay elmondta, habár megvan hozzá a háttere és bátran dobálózhat a szavakkal, nem lesz Gordon Ramsey mása, inkább saját magát hozza a sorozatban. Ahogyan az a premier előtti bemutatóból kiderült, ugyan indulatos szavakra is számíthatunk, de nem ezen lesz a hangsúly.

Bereznay Tamással Bus István beszélgetett

Tudtad?

Bereznay Tamás: 2001 és 2010 között a Kárpátia étterem, majd több más étterem konyhafőnöke, szaktanácsadója. Főzött többek között Sólyom László köztársasági elnöknek, Károly hercegnek, a brit trónörökösnek, I. Károly spanyol és Károly Gusztáv svéd királynak. Ugyanakkor George W. Bush és Vladimir Putyin is kóstolta fantasztikus ételeit. Mindeközben éveken keresztül publikált a Nők Lapjában, hat saját szakácskönyve jelent meg, és több szakácskönyv megszületésében vállalt elvitathatatlan szerepet.

Tamás ördögien és mosolygósan

A stábnak négy napja volt arra, hogy felmérje a helyzetet, segítséget nyújtson az ott dolgozóknak, és kisebb átalakításokat végezzen az egyes helyszíneken. Az első napokban az étlap tesztelése, átdolgozása és a konyhai személyzet hozzáállásának javítása volt terítéken. Az utolsó 48 óra a belsőépítészeti megoldások minőségi változtatásának jegyében telt el – tudtuk meg Tamástól. Megörökítették a visszatérő pillanatokat is, amikor a forgatócsoport váratlanul betoppan az étterembe, és szemügyre vételezi, vajon sikerült-e megtartani a megváltoztatott rendet, használtak-e a tanácsok, javaslatok. Mindezt megtudhatjuk a docureality showból, melyet minden pénteken 21:30-tól láthatunk a TV2-n.

Nem lennénk azonban igazi gasztrooldal, ha a sajtótájékoztató további részéről nem adnánk számot, amikor is Bereznay egy huszárvágással megnyitotta a sajtó képviselői számára a konyhát. A rendezvény helyszíne Tamásnak hazai pálya volt. A Metro Gasztoakadémián szaktanácsadóként és szakmai vezetőként tevékenykedik, ugyanakkor szakácsoknak, séfeknek tart mesterkurzusokat. A magas színvonalon felszerelt hatalmas tankonyhában Tamás vezetésével láttunk hozzá a közös vacsora elkészítéséhez. Senki sem lepődött meg, hiszen ki ne lesné el nagy örömmel egy mesterszakács konyhaművészeti tudományát!

A sajtó képviseői Tamás vezetésével elkészítik a vacsorát
Kolbásszal töltött csirkecomb, tarhonya rizottóval - Bereznay Tamástól recept

Amit megfőztél, edd is meg!

A menü tarhonya rizottón tálalt kolbászos töltött csirkecombból és lisztmentes csokitortából állt. Megtanulhattunk profi módon csirkecombot filézni és alufóliában sütni. Ez után tarhonyából rizottó küllemű köretet készítettünk, és egy-két fantasztikus csokitorta is kikerült kezünk alól. Végül a gyönyörűen terített asztaloknál közösen elfogyasztottuk saját kreációinkat. A recepteket elkértem Tamástól és fel is töltöttem a Nosalty oldalára. Kipróbálni ér!

Lisztmentes csokoládétorta - Bereznay Tamástól recept

Pénteken este tévé ’bekapcs’, hogy ti is találkozhassatok Tamással, a konyha magyar ördögével!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...