Az argentin linzer

Írhattam volna, hogy a süti, ami csak harmadik nekifutásra sikerült, de akkor senkit nem érdekelne. Mindenesetre tény, hogy ezt a linzerkét nagyon nehezen sikerült összehozni.

Először is bemutatnám a kis bűnöst. Az alfajor, amelyet általában többes számban említenek - nyilván arra utalva, hogy egy úgysem elég belőle - egy Dél-Amerika-szerte ismert aprósütemény. A kontinensre a spanyolok vitték, ők viszont még az araboktól tanulták a hódoltság ideje alatt. Az eredeti spanyol verzió mézzel és olajos magvakkal készült, Dél-Amerikában azonban inkább a linzerhez eléggé hasonló vajas cukros tésztából készül. Már ahol. Egy olyan receptnél ugyanis, ami arab közvetítéssel Spanyolországon át egy egész kontinenst meghódított, nyilván fölösleges az eredeti receptet keresni.

Az alfajores receptjéért kattints ide!

A mi viszonyunk, ha nem is ennyire hosszú, azért eltart már pár hónapja. A dolog úgy kezdődött, hogy mint számomra ismeretlen desszert, egy kis zacskónyi a kosaramban landolt bevásárlás közben. Már akkor átvillant az agyamon, hogy na ezt én is megcsinálom, így aztán volt öröm, mikor C. barátnőm, aki az argentin konyha titkaiba avatott be titeket ezt választotta desszertnek a menüsorhoz. Hogy aztán a cikkben nem jelent meg, annak nem az az oka, hogy megettük, még mielőtt befotózhattam volna, hanem hogy minden egyes létező elemét elrontottuk, a végén ezt sikerült összehoznunk:

C. olyan alfajorest akart készíteni, ami csokiba van mártva, de a tésztát 2 perccel túlsütöttük, így morzsáira esett szét, a bolti dulce de leche csak annyira volt erős, hogy a mégis épen maradt túlélőket összetartsa, amint a nehezen összeimádkozott öt kekszet elkezdtük kenegetni a forró csokival, szétcsúsztak, és került csoki a kezünkre, ruhánkra a padlóra és a pultra. Amit mégis úgy ahogy összeforrasztottunk, az a hűtőben majd megköt címszóval hűvösre került, kivételkor pedig nem lehetett leválasztani a sütirácsról. C. ezek után közölte, ehhez nem adja a nevét, ha kikísérletezik egy jó receptet, majd megosztja a kedves magyar olvasókkal.

Elkészültek a kekszek

A receptre vártam pár hónapot, majd inkább nekiálltam magamtól, természetesen saját készítésű dulce de lechével . Ennek a sűrű, édes, Dél-Amerika-szerte népszerű krémnek két változata ismert: a sűrített tejből, sütőben, gőzfürdővel készült, "gyors" változat, meg a tejből és cukorból készült autentikus. Naná, hogy én azt akartam kipróbálni. A recept szerint gyakran kevergetve, jő 4-5 órán át kellett volna megkapnom a kívánt végeredményt, de túlbuzgóságomban nem krém jött össze, hanem egy adag trutymó, ami leginkább egy lábos nedves barna cukorhoz hasonlított.

Harmadik alkalommal a sütős recept következett - előző hibámból okulva három óra után kivettem a sütőből: a cucc tökéletes méz állagú volt, pont olyan, amilyen Dél-Amerikában a kenyérre, a péksütire, a fagyira meg a palacsintára kennek - csak éppen az alfajoreshez egy ennél sűrűbbet használnak.

Dulce de leche - már majdnem tökéletes

Az eredményt egy hétig pihentettem a hűtőben, majd most már minden mindegy alapon visszaraktam még egy órára sülni. TÖKÉLETES lett. Rájöttem, hogy a dolog akkor tuti, ha a forró karamellbe mártott kanál hátán olyan sűrűn áll, hogy csak erős fújásra moccan, és szelíd hullámokat vet.Innentől kezdve már csak arra kellett figyelnem, hogy a kekszekre linzertésztaként gondoljak, és egyetlen másodperccel azelőtt vegyem ki a sütőből, hogy a tetejük megkeményedik. Mikor ezt a részt is kipipáltam, örültem, mint iskolás a bombariadónak, a továbbiakban pedig minden óvintézkedést betartottam, amit isler-linzer esetben is be szoktam - vagyis csak teljesen kihűlt kekszeket kezdtem ragasztgatni, és amint elkészültem, jó hűvös helyre tettem őket, hogy a karamell ne folyjon ki belőlük.

Az alfajores receptjéért kattints ide!

Mivel úgy éreztem, ha ezen a ponton történik valami, sírógörcsöt kapok, inkább nem kísérleteztem a csokizással - őszintén szólva amúgy is sok lett volna az ízlésemnek. Inkább ezt a gyakran használt kókuszos technikát alkalmaztam. Ha nektek van kedvetek, akkor próbáljátok ki csokival is - aggodalomra semmi ok, negyedszerre biztos összejön!

Hozzászólások

csalamádé

Az édes, s?rített tejkonzerv (orosz boltokban kapható, 450/900 gr kiszerelésben) vízbe téve, és órákon át gyöngyözve forralva, jó karamelles krémet eredményez. Csak akkor szabad kibontani, ha már kih?lt, nehogy leforrázzon. A marlenka krémjének az alapja is lehet.

Címlapról ajánljuk

További cikkek