Ne akadj fenn a határon: utazási tippek, ha élelmiszerrel utazol külföldre

Nyáron különösen nagy a jövés-menés határon innen és túl: rengetegen látogatnak idegen országba, hogy felfedezzék az ottani kultúrát, gasztronómiát, természeti csodákat, és egy kicsit magukénak érezzék a helyiek életvitelét. Mint azt tudjuk, egy-egy repülőút során nagyon szigorú előírásoknak kell megfelelni, többek közt a fedélzetre felvihető folyadék mennyiségét meghatározó szabálynak. Na de mi a helyzet az olyan furcsaságokkal, mint hogy Szingapúrba tilos a rágó beutaztatása, vagy hogy nem vihetünk az Ausztráliában élő rokonoknak magyar mézet? Nézzük, mit kell tudni arról, ha hazai ízeket vinnénk magunkkal egy külföldi utazás alkalmával!

Az élelmiszerekre vonatkozó utazási szabályok célja, hogy megóvják az adott ország lakosságát, mezőgazdaságát és környezetét azoktól a veszélyektől, amiket az idegenből behozott termékek jelenthetnek. Éppen ezért érdemes egy külföldi utazás előtt tájékozódni az adott ország beutazási szabályairól, hogy az utazás már az első perctől felhőtlenül telhessen.

Reptéri ellenőrzés
Ne akadj fenn a határon: utazási tippek, ha élelmiszerrel utazol külföldre

A nyár a szabadságok és az utazások ideje: ilyenkor sokan indulnak útnak belföldre vagy külföldre, hogy pihenjenek, felfedezzenek új helyeket vagy meglátogassák külföldön élő családtagjaikat, barátaikat. Nem ritka, hogy az utazók valamilyen élelmiszert, hazai finomságot is magukkal visznek: akár ajándékba, akár saját fogyasztásra.

De vajon mit lehet vinni, és mit tilos?

Minden ország más szabályokat alkalmaz, ha élelmiszer behozataláról van szó. Ami Magyarországon teljesen hétköznapi, az máshol tiltólistás lehet, ilyen a például friss hús, tejtermék, nyers zöldség vagy gyümölcs.

Mi az oka a szigorú szabályozásnak?

Például az élelmiszerrel bevitt baktérium vagy vírus, amit az adott országban nem ismernek. Akár egy járvány indikátorává is válhat egy általunk beutaztatott nyers zöldség. Ennek oka, hogy a növényi vagy állati eredetű termékek kártevőket, gombákat vagy fertőző állatbetegségeket hurcolhatnak be (például sertéspestis, madárinfluenza).

Ezeknek a szabályozásoknak környezetvédelmi és gazdasági oka is lehet, hiszen az idegen organizmusok, mint a rovarok, tönkre tehetik a helyi ökoszisztémát, ezzel károsítva az ottani flórát és faunát.

Egy esetleges mezőgazdasági járvány pedig olyan károkat okozhat, mint a terméskiesés, állatok leölése vagy exportkorlátozás. Egyes országokban vallási, kulturális vagy törvényi okokból is tiltott bizonyos ételek behozatala (például sertéshús, alkoholos édességek).

Országok, ahová nem utazhatunk akármilyen élelmiszerrel

Szingapúr: rendkívül szigorú az élelmiszer-behozatallal kapcsolatban, hiszen a hús, tejtermék, tojás, sőt, egyes növényi termékek is tiltottak, de még a házi kosztot, főtt ételt sem engedik be az országukba. A szabálysértések komoly büntetést vonhatnak maguk után, ami akár több ezer szingapúri dolláros bírságot is jelenthet. Az egyik leginkább megdöbbentő szabály, hogy rágózni is tilos, sőt, Szingapúrban (hivatalosan) nem is lehet kapni.

Ausztrália és Új-Zéland: kiemelkedően szigorú ellenőrzés van a határon. Minden ételt, magot, növényt, húst, tejterméket, mézet, lekvárt, fűszert, köztük a magyar hungarikumnak számító (szegedi, kalocsai) füstölt pirospaprikát is be kell jelenteni, még akkor is, ha bontatlan, zárt csomagolással rendelkezik.

A szabályok megszegéséért azonnal bírság és termékelkobzás jár, akár jogi eljárás is indulhat. A reptereken még kutyás ellenőrzést is bevetnek az élelmiszerek kiszimatolására.

USA: szintén óvatosan jár el a beutaztatott élelmiszerekkel kapcsolatban, de közel sem annyira szigorú, mint például Szingapúr. Engedélyköteles a húsáru, de például friss zöldséget, gyümölcsöt, házi készítésű ételeket és folyadékokat, valamint bizonyos magvakat tilos bevinni az államokba. A csomagolt édességek, kekszek bevihetőek, amennyiben nincs bennük tiltott összetevő, valamint az instant levesek, zacskós ételek, por állagú fűszerek, zárt üvegben lévő lekvár, méz, csípős szószok is velünk jöhetnek az utazásra, de mindenképp érdemes mindent előzetesen bejelenteni a Customs Declaration Form-on.

Gyerekek szendvicset esznek a reptéren
Ha saját készítésű ételt viszünk az útra, érdemes még a felszállás előtt elfogyasztani

EU-n belül: szabadon lehet élelmiszert vinni, amennyiben az kereskedelmi mennyiséget nem halad meg, és nem tartalmaz nyers állati eredetű terméket (például nyers tej, hús, hal). A feldolgozott, gyári termékek általában engedélyezettek. Kivételt jelentenek az olyan esetek, mikor EU-n kívülről szeretne valaki uniós tagállamba utazni, ez esetben már csak külön engedéllyel lehet bizonyos termékeket behozni.

Bár Magyarországon az élelmiszerek szállítására nincsenek olyan szigorú szabályozások, mint a fentebb említett országokban, a nemzetközi utaknál már egészen más a helyzet.

Ezt nemrég a Szingapúrba kiutazó férfi és női vízilabda-válogatott tagjai is megtapasztalták: még az indulás előtt gondosan utánajártak, milyen ajándékokat vihetnek a helyi magyar közösségnek úgy, hogy azok megfeleljenek az ország szigorú élelmiszer-behozatali előírásainak. Többek között fehérrépával, kovászos- és csemegeuborkával, füstölt pirospaprikával, gulyáskrémmel és egy meglepő, de annál kedvesebb magyar hungarikummal is kedveskedtek a kint élőknek. A videóból azt is megtudhatjátok, hogy mi az!

Ez jól mutatja, hogy egy külföldi út nemcsak a bőrönd bepakolásáról szól, hanem arról is, hogy tisztában legyünk a célország szabályaival: különösen, ha élelmiszert vagy különleges finomságokat szeretnénk magunkkal vinni.

Honnan tájékozódhatunk előre a beutazási szabályokról?

Nem érdemes csak úgy találomra pakolni, hiszen a bírságok országonként akár több száz euróra is rúghatnak. A legbiztosabb, ha mindig az adott ország hivatalos határőrizeti vagy vámügyi honlapján nézünk utána a legfrissebb szabályoknak.

Íme, néhány tipp:

  • IATA – Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség
  • Az adott ország vámhivatalának oldala (például: Singapore Customs, US CBP, Australian Border Force)
  • A Konzuli Szolgálat oldalán is találunk információt az élelmiszer-behozatallal kapcsolatban (konzuliszolgalat.kormany.hu)
  • A repülőtéri információs oldalak is gyakran tartalmaznak ilyen jellegű adatokat (például: Heathrow, Changi Airport)

Plusz tippek:

  • Legyen biztosításod: ha esetleg fennakadsz a vámon, hálás leszel, hogy gondoltál erre.
  • Legyen nálad bankkártya is a valuta mellett.
  • Használj SmartBank alkalmazást, amiben valutafigyelő és utazási beállítások is segítenek, hogy költséghatékonyan és zavartalanul teljen az utazásod.

Az élelmiszerszállításra vonatkozó szigorú szabályozás nem szőrszálhasogatás: a közösség védelmét, az élelmiszer-biztonságot és a természeti környezet megóvását szolgálja. Ezért mindig érdemes előre tájékozódni, hogy mit vihetünk és mit nem, már csak azért is, hogy magunknak se okozzunk bosszúságot. 

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek