Túl sok a jelölési hiba a boltokban kapható étolajokon

Országos ellenőrzéssorozat keretében 15 féle étolajat vizsgál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A hivatal az ellenőrzéssorozatot a Magyar Nemzet közérdekű bejelentésére indította – tették hozzá.A Nébih a közérdekű bejelentésben megjelölt, alacsony árkategóriájú, import finomított étolajok mellett egyéb magyarországi gyártású, alacsonyabb árkategóriába tartozó, kereskedelmi márkajelzésű (úgynevezett saját márkás) termékeket és közkedvelt márkák árucikkeit is ellenőrzi.

A biztonsági és minőségi paraméterekre is kiterjedő laboratóriumi vizsgálatokon minden minta megfelelt az előírásoknak. A tisztességtelen forgalmazói magatartásra, a nyomon követhetőséget szolgáló dokumentáció vizsgálata viszont még folyamatban van.

Az EKÁER(elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer) adatai alapján január óta a legnagyobb mennyiségben (24 ezer tonna) Spanyolországból hozott be étolajat 2 vállalkozás Magyarországra. Mintegy 7 ezer tonna érkezett Romániából, 8 vállalkozás révén. A harmadik jelentősebb mennyiséget, csaknem 4 ezer tonnát, 11 cég importálta Ausztriából. Horvátországból 8 vállalkozás vásárolt étolajat, mintegy 3 ezer tonnát – ismertették.

Az EKÁER információi alapján a hivatal a három legnagyobb magyar importőr vállalkozásnál helyszíni ellenőrzést végzett, azok címei azonban csak székhelyszolgáltatók voltak. A helyszíni ellenőrzés akadálya miatt a Nébih a társhatóságok közreműködésével tovább folytatja a vizsgálatot.

A Nébih 2008 óta több mint 9000 laboratóriumi vizsgálat során ellenőrizte a magyar étolajpiacon megjelent valamennyi külföldi és magyar gyártású terméket. Az utóbbi időszakban csak pár mintával volt probléma, jellemzően jelölési hiba miatt, azonban a feltűnően alacsony árú termékek kiemelt ellenőrzése élelmiszerlánc-biztonsági szempontból indokolt – hangsúlyozta a hatóság.

(NOSALTY/MTI)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Az eredeti korhelyleves

A klasszikus korhelyleves valójában inkább egy kiadós főétel, mint egy leves: a savanyú káposztából főzött kolbászos fogás a magyar konyhaművészet egyik ismert és népszerű étele. ...