Ropogós kelkáposzta Japánból

2010-ben Japánban a gasztronómia évét tartották, a világ számos országából hívtak meg gasztronómusokat - Magyarországról én voltam az a szerencsés, akit kiválasztottak. 

Szerencsés voltam, mert olyan programokon vehettem részt, amelyek örök élményként maradtak meg bennem.Más kultúra, más szokások, egészen más élet. Ez már önmagában is rengeteg érdekességet hordoz.Ehhez kell hozzátenni, hogy a programokat az én igényeim szerint állították össze.Azt kértem, hogy a kultúra és a hagyományos vendéglátás kapcsolódásai mentén ismerhessem meg a mai japán gasztronómiát.

Rengeteg helyre, különféle étterembe vittek el, kipróbálni, megnézni, de legfőképpen tanulni a hagyományaikat. Láttam, hogyan készül a szójaszósz, hogyan készül a szaké, a rizsecet. Megtanultam, hogy a gasztronómiában milyen jelentőséggel bír a víz. Egy idős gasztroprofesszor tartott bemutatót nekem a legtradicionálisabb japán ételkészítési alapokból.Azóta tudom egészen pontosan, hogy készül dashi, mi az a mizo.

Számtalan egyéb dologgal is találkoztam.Jártam sumoközpontban, megnéztem, mit esznek a versenyzők, és hogyan készítik azokat az ételeket. Voltam hajnalban a világ legnagyobb halpiacán Tokióban.Szusit reggeliztem. Nem valószínű, hogy van hely a világon, ahol frissebb halból ehetek ilyesmi finomságot. Egyébként ez az egyszerű büfé világhírű. Pontosan azért, mert a szusi műfajában a legjobb. Igaz, ezt a világ minden pontján - rajtam kívül is - tudják még sokan. Nem szeretek sorban állni, de itt megérte az élmény a fél óra várakozást.

Voltam egy szerzetesek lakta szent szigeten, ahol a szarvasok minden félelem nélkül járnak az emberek között. Kipróbáltam, hogy milyen Japánban az osztriga. Ezt is ott kóstolhattam, ahol kihalászták.

Utaztam a szupergyors Sinkansennel, laktam tradicionális japán szállodában. Az élmény nagy volt, mert ilyesmit megismerni mindig nagy élmény. Viszont aludni nem nagyon aludtam, mert a földön, igaz tatamin aludni, hát egyszerűen szólva egy ilyen nagyobb darab embernek nem egyszerű. Finoman szólva is nagyon nyom.

A Japán tenger közepén egy kis szigeten, egy hihetetlenül elegáns étteremben az asztalnál egy faládikában megmutattak azt a vízben még élő halat, amit tíz perccel később már ettük is.

Mindenhol azt tapasztaltam, hogy a japán konyha legrégibb és legfontosabb ismérve: az ételek készítése szempontjából az alapanyagok minősége nagyon fontos, de minden esetben a legfontosabb, hogy az alapanyag legyen FRISS, FRISS, FRISS!

Elvittek egy 400 éves Buddha szentélybe. Mellette volt egy három Michelin-csillagos étterem, amelyik arról volt híres, hogy az erdőben fellelhető finomságokat készítik el. Ott a tulajdonos elvitt magával és az erdőben, az ő saját területén, egy kis speciális szerszámmal el kezdtük kiszedni a növényeket.Gondosan jártunk el, mert mint megtudtam, az lesz az ebédünk. Kis kosárba gyűjtöttük a különböző füveket, gyökereket, hagymákat. Annyira tetszett ez a dolog, hogy teljesen turistává váltam. Mentem, szedtem, csodálkoztam.A vendéglátóm rájött erre, és folyamatosan kérdezgetett, hogy tudom-e mi ez, tudom-e mi az? Volt, amit tudtam, volt, amit nem. Viszont a turistavakságom működött. Addig csodálkoztam mindenen, mondtam, hogy ez milyen fantasztikus, meg hogy, "Ú meg Á", amíg egy egyszerű növényt kiszedve a földből a következő játszódott le: álltam az erdő közepén egy csokor növénnyel a kezemben. Csodálkoztam a világon, mintha semmit nem tudnék, nem ismernék - és nem ismertem fel egy marék snidlinget.Aznap azokat a növényeket ebédeltük tempurának és sok egyéb más módon is elkészítve, amit az erdőben szedtünk - még a turistavakságom elhatalmasodása miatt fel nem ismert snidlinget is.Nagyon finom volt.

Ropogós kelkáposzta recept

„Egyenek mindig jót, és élvezzék az életet.”

Buday Péter

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

További cikkek