Piknikezz a Budai Várban

Pár hónapja új hely nyílt a Szentháromságtéren: a Teteje alapítóinak az a nem titkolt szándékuk, hogy visszafoglalják a Budai Várat!

Nem a törököktől, nem is Habsburgoktól - a turistáktól. Akikkel természetesen semmi baj nincsen, mindenki örül annak, hogy kíváncsiak a városunkra - ugyanakkor valahogy még a fővárosiak is ritkán látogatnak fel a Várba, kivéve, ha pont arra van dolguk. Pedig Budapest egyik legszebb részéről van szó, ami ráadásul öt perc alatt elérhető a Széll Kálmán térről.

"Ezen a rossz szokáson szeretnénk változtatni" - mondja Bene Gábor, a Teteje egyik alapítója. A Teteje április óta várja a vendégeket, egy egészen újszerű koncepcióval: piknikkosarakat kínál ajánlott térképpel, mely megmutatja, hogy hol érdemes ideiglenes tanyát verni a Várban. A három fiatal alapító régóta ismeri egymást, és áprilisban kaptak rá lehetőséget, hogy megnyissák a Tetejét, mely nem bisztró, nem kocsma, és nem is kávézó - inkább egy olyan hely, ahol pár tipikus magyar hidegtálat kóstolhatunk végig, a Mátyás Templommal pont szemben - vagy el is csomagoltathatjuk őket, és egy kölcsönpokróccal meg egy ajándék térképpel felszerelve elindulhatunk felfedezni a budai Várat.

A kizárólag őstermelői árukat tartó Teteje azt a gasztrolyukat próbálja betömni, ami pont hiányzik a Várból. A rengeteg turista miatt ugyanis vagy álmagyaros, túlárazott éttermek vannak, vagy elegánsabb, de szintén nem az átlag magyar pénztárcával rendelkezőknek fenntartott helyek.

Az egyszerű, de minőségi krémeket, felvágottakat, sajtokat, házi szörpöket és fröccsöket kínáló átlag kávézónál többet szerettek volna adni, így jött a piknik ötlete. Nem szendvicseket kínálnak, a vendégek maguk dönthetik el, hogy mely zöldségeket, krémeket és kenyeret választják, ahogy azt is, hogy hol szeretnék elfogyasztani.

A hely által kínált térképen nemcsak az van feltüntetve, hogy hol lehet a Várban zavartalanul lezavarni egy pikniket, de az is, hogy a kijelölt helyek közül melyik forgalmas, melyik eldugott, és hogy mettől-meddig süt oda a nap.

Az ételekkel is az volt a cél, hogy mind a betévedő turisták, mind a helyiek olyan falatokat kapjanak, amelyek tipikusak itthon, és könnyen szállíthatóak. A házi szörpöket is kis üvegekben kínálják, a fröccs is elvihető - az I. kerületben ugyanis nem tilos közterületen alkoholt inni.

Mi is megkóstoltunk pár dolgot az étlapról: legnagyobb kedvencünk a kolbász volt, de a sonkán és a háromféle sajton is lehetett érezni, hogy termelőtől származnak. A házi krémek közül a padlizsánnak kellemesen füstös íze van, a töpörtyűkrém finoman ropogós, a brokkolikrém pedig üde és frissítő.

A szörpök közül a homoktövist mindenkinek ajánljuk! Ha nem akarjuk elvinni az ételt, akkor is kérhetünk válogatást - végülis ki mondta, hogy a Mátyás templommal szemben nem lehet kényelmesen piknikezni? Mi mindenesetre biztosan visszamegyünk máskor is, kölcsönveszünk egy takarót, fogunk egy térképet, és visszafoglaljuk a Várat!

Ez is érdekelhet!

Stég, a belváros halkirálya!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Krémes, mézes-mustáros csirkemell

Krémes, mézes-mustáros csirke: lágy, szájban omlós csirkemell és selymes mézes-mustáros szósz, egy igazi, megunhatatlan klasszikus. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, így remek a ...

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...