Nagymamámnak van pár szokása, ami, ha őszinte vagyok, az őrületbe kergetett már kisgyerekként is. Soha nem lehetett kidobni a margarinos dobozt, de még a mirelit zöldségek zacskóját sem. A félig rohadt almától is tilos megszabadulni: az ép felét bizony meg kell enni. Persze a kenyér is mindig a tegnapi, mert semmi nem veszhet kárba. Amikor megkérdeztem, hogy nem telne-e arra, hogy friss kenyeret, almát vegyünk, a válasz az volt, hogyne telne, de miért dobjunk ki olyasmit, amit még meg lehet enni.
Amióta az eszemet tudom, úgy tekintettem a háborús hiánygazdálkodás idején szocializálódott nagyim szokásaira, mint a mindennapjaim indokolatlan megkeserítőjére - én nem akartam a manapság már számomra szerencsére indokolatlan mértékűnek tűnő gyűjtögetés, óvatoskodás rabszolgájává válni.
![](https://image-api.nosalty.hu/nosalty/images/article-images/VL/5f/dNF108GTx0X91FYOMmy6cfuwXNMEJ5jRYniuQ0BR.jpeg?p=lqip-16%3A9&s=3cd6222ef78ddc02a6b1fcef16a2677e)
Ezzel együtt az utóbbi időben átgondoltam ezt a kérdést, mert feltűnt, hogy nagyim szokásai valójában nagyon jól illeszkednek ahhoz a szemlélethez, ami figyelembe veszi azt, hogy ne termeljünk túl sok szemetet, és ne dobjunk ki feleslegesen ételt. Attól, hogy megtehetjük, hogy mindig új műanyag dobozt vegyünk és kidobjuk a régi kenyeret, nem kell megtennünk. Ráadásul a spórolás sem utolsó szempont - ezekhez a belátásokhoz azért kicsit (nagyon) fel kellett nőni.
Nem csak nyomasztó, a mai viszonyok között irracionálisnak ható okokból lehet követni az idősek szokásait, hanem a környezettudatosság szempontjait figyelembe véve is.
Most megosztok veletek néhány tippet, amit szerintem érdemes ellesni mindannyiunknak a nagyimtól.
![](https://image-api.nosalty.hu/nosalty/images/article-images/56/Wg/qRCISZma15VQVctitqpHpsZjNuRw3f7wyDBouJPK.jpeg?p=lqip-16%3A9&s=3298b8c42b9738a73dd42d0e4ffe7c54)
1. A margarinos dobozok újrafelhasználása:
Egy üres dobozban rengeteg mindent tárolhatunk - lefagyaszthatunk benne egy-egy adag ételt, fiókrendszerezőként is bevethetjük.
2. A mirelit zöldborsós, zöldbabos zacskók megőrzése:
A kimosott zacskóban klasszul le tudunk fagyasztani nyers húst, zöldséget - mivel jó vastag az anyaga, nem fog gusztustalanul beleragadni a lefagyasztott ennivaló.
3. A megmaradt kenyér újrafelhasználása:
Abban talán nem kell egyetérteni a nagyival, hogy mindig a tegnapi kenyeret együk, de az a szempont, hogy ne vesszen kárba az élelmiszer, fontos. Ha lefagyasztjuk a megmaradt, de még friss kenyeret, sütőben felmelegítve ropogós, klassz pékárut kapunk.
4. Soha nem dobunk ki műanyag zacskót:
Érdemes elkerülni a műanyag zacskók beszerzését, de ha már nálunk vannak, ne dobjuk ki őket! Ha félretesszük az ellenérzéseinket, akár a nyári ruháinkat is belepakolhatjuk, és így rendszerezve rejthetjük el őket a szekrény mélyén. Nem "trendi" viszonyt nagyon praktikus megoldás.
5. Használjuk fel a hibás zöldséget, gyümölcsöt!
Érdemes rászánni az időt és kivagdosni a használható részeket a zöldségből-gyümölcsből. Persze, bosszantó, persze időigényes, de legalább nem megy kárba a termék.