A MOHU maga is elképedt rajta, hány milliárdos veszteséggel zárta a tavalyi évet

A MOHU vezetőségében számítottak rá, hogy nem lesz nyereség egy ideig, de hogy ekkora veszteséggel zárják a tavalyi évet, az meglepetés volt. Emellett pedig az alvállalkozók is elégedetlenek.

A MOHU 2024-ben 50 milliárd forint veszteséggel zárt, mondta el Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója, hozzátéve, hogy ekkora összegre nem számítottak, hiába volt várható, hogy az indulás után egy ideig nyereség nem lesz - írja a Telex.

palackvisszaváltás automatánál
A MOHU maga is elképedt rajta, hány milliárdos veszteséggel zárta a tavalyi évet

Ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat

- mondta el Runtág TIvadar, aki saját döntése alapján távozik is a cégtől.

Jelenleg a MOHU az elégedetlen alvállalkozókkal tárgyal

Az alvállalkozók viszont az új szerződés előnytelen feltételeire panaszkodnak, illetve arra, hogy a MOHU sok vállalkozónak tartozik. Az alvállalkozók szerint a cég azzal zsarolja őket, hogy ha aláírják az előnytelenebb új szerződést, megkapják a pénzt.

Runtág rágalomnak nevezte, hogy a MOHU zsarolná az alvállalkozókat, de azt elismerte, hogy olykor kevesebbet kínálnak nekik az újabb szerződésekben, a kiadások csökkentése végett.

Azt sem gondolja, hogy a Mol kézi vezérlésre állt volna át, hiszen minden tárgyaláson részt vesznek a Mol és a MOHU emberei is, vegyesen.

Egyes díjak emelését javasolja a Mohu, mert sok a visszaélés

Elismerte viszont, hogy egyes hulladéktípusok esetében a MOHU valóban emelni szeretné a gyártói felelősségi díjakat, melyek jelenleg nem fedezik a begyűjtési, válogatási, előkészítési költségeket. Néhányan ugyanis megkerülik az EPR-rendszert, így sok koncessziós hulladék nem kerül a gyűjtőbe, emiatt lehet, hogy egyes kategóriákban kevesebb a begyűjtött hulladék, mint a MOHU rendszere előtt.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Bulgogi marha

A bulgogi a koreai konyha egyik legnépszerűbb fogása, nem csoda, hiszen nagyon egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, a végeredmény pedig egy szaftos, ízgazdag fogás lesz. Tálald ...

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...