4 ok, ami miatt eltűnnek a különálló étkezők az otthonainkból

Volt idő, amikor az étkezőszoba a ház egyik legfontosabb tere volt. Nagy, fényes asztal, ünnepi porcelán a vitrinben, székek katonás rendben. Ám ezek a helyiségek gyakran üresen álltak, hiszen a mindennapokban alig használták őket. Ma már másképp gondolkodunk: a különálló étkező egyre inkább eltűnik, helyét pedig életvidámabb megoldások veszik át.

Az új építésű lakásokban és a felújítások során is megfigyelhető, hogy a hangsúly a praktikumon, a közösségi élményen és a multifunkcionalitáson van. Az emberek nem akarnak külön szobát fenntartani csak a ritka alkalmakra – inkább olyan tereket alakítanak ki, amelyek a hétköznapokban is aktívan használhatók. Éppen ezért kissé elavultak a klasszikus étkezők, melyeket sokan csak ünnepekkor vagy csalási eseményeken vesznek igénybe. Nézzük, mi váltja fel az étkezők helyét az otthonunkban!

A konyha lett az új nappali

Ma már a főzés sokszor társasági program: miközben készül az étel, beszélgetünk, borozunk, nevetünk. Emiatt a konyha és az étkező közötti falak eltűnnek, és egy nagy, közös tér alakul ki, ahol mindenki jelen lehet.

A konyhasziget ebben központi szerepet játszik. Nemcsak munkafelület, hanem reggelizőpult, baráti találkozóhely vagy a gyerekek házi feladatának színtere is. A házigazda pedig nem marad ki semmiből, hiszen a főzés közben is részese a társasági életnek.

Konyha ékezőpulttal
3 ok, ami miatt eltűnnek az étkezők az otthonainkból

Sokoldalú terek a mindennapokra

A mai lakások alapterülete gyakran kisebb, mint régen, ezért egy helyiségnek több funkciót is be kell töltenie. A nappali egyben lehet dolgozószoba, a konyha pedig játszótér vagy közösségi iroda.

Az étkezők helyét így inkább a többfunkciós zónák veszik át: a konyhaasztal mellett egyszerre folyhat reggeli, online meeting és délutáni társasjáték.

Az emberek ma már nem ragaszkodnak a merev helyiségfelosztáshoz – fontosabb, hogy az otthon igazodjon az életükhöz.

A rejtett rendszerek varázsa

A külön étkező helyett sokan inkább jól szervezett tárolásra költenek. Padlótól mennyezetig érő szekrények, okos kamrák, kihúzható fiókrendszerek – mind arra szolgálnak, hogy a lakás letisztult és nyugodt maradjon.

A luxus ma már nem az, ha van egy díszes, ritkán használt étkező, hanem az, ha minden tárgynak van helye, mégis rend és harmónia uralkodik a lakótérben. A vizuális csend sokkal többet ad a mindennapi életminőséghez, mint egy üresen álló szoba.

Egy házaspár kávét iszik, a kisbabájukat karban tartva
Az étkezőnél bármi történhet

Étkező helyett hangulat

A változás tehát nem azt jelenti, hogy eltűnnek a közös étkezések, csupán azt, hogy új terekben zajlanak. A családi vacsora lehet a nappali egyik sarkában, a konyhasziget körül vagy éppen a teraszon – ott, ahol a társaság együtt van.

Az étkezőszoba egyre kevésbé része a modern otthonoknak, de a közös pillanatok, a közös asztal élménye tovább él – csak rugalmasabb, hétköznapibb és sokkal barátságosabb formában.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Okos uzsiötletek pár kattintásra

Reggeli kapkodás, uzsonnásdoboz a konyhapulton, és az örök kérdés: mi kerüljön bele, ami gyors, tápláló, és a gyerek is szívesen megeszi? Erre a dilemmára kínál innovatív megoldást a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által létrehozott Tejszív Uzsonnatervező, amely mesterséges intelligencia segítségével állít össze kiegyensúlyozott harapnivalókat. A rendszerbe most ingyenesen lehet regisztrálni, és az új felhasználók ajándékokat is nyerhetnek.

Hirdetés

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

George Hamilton torta

Ez is a nagy júliusi családi ünneplésre készült a rumos-meggyes puncstorta, az aszpikos sonkatekercs, a málnamisu kétféle piskótával, és a meggyes-diós-habos sütemény tejmentesen ...