5 alvástípust azonosítottak: az, hogy melyikbe tartozol, a mentális egészségedről is árulkodik

Egy friss kanadai kutatás szerint az, ahogyan alszunk, sokkal többet elárul rólunk, mint gondolnánk. A szakértők öt különböző alvásprofilt azonosítottak, amelyek nemcsak a pihenési szokásokat, hanem a mentális egészség állapotát is tükrözik. A felfedezés segíthet a pszichés problémák korai felismerésében és személyre szabottabb kezelési módszerek kidolgozásában.

Amikor valaki azt kérdezi, „hogy alszol?”, a legtöbben rávágjuk: jól, rosszul vagy keveset. A Concordia Egyetem kutatói azonban most megmutatták, hogy az alvás minősége sokkal árnyaltabb, mint eddig gondoltuk. Elemzésük alapján az emberek öt eltérő alvásprofilba sorolhatók, és ezek mindegyike más-más kapcsolatban áll az agyműködéssel, a mentális állapottal és a viselkedéssel.

alvó nő
5 markánsan elkülönülő alvási mintázatot azonosítottak a kutatók

A szakemberek a Human Connectome Project több száz résztvevőjének adatait vizsgálták, köztük agyi képalkotó eredményeket, életmódbeli információkat és alvási szokásokat.

A vizsgálatban 770, 22 és 36 év közötti személy vett részt, akik alvását mesterséges intelligencia segítségével elemezték.

Az így nyert adatok alapján sikerült öt markánsan elkülönülő alvási mintázatot azonosítani.

Kattints a képre, hogy megismerd ezt az 5 típust!

A kutatásnak voltak korlátai is:

a résztvevők többsége egészséges, fiatal, fehér bőrű dolgozó volt, és az adatgyűjtés mindössze egy hónapig tartott. Ez azt jelenti, hogy az alvási profilok inkább pillanatképek, mintsem állandó kategóriák.

Mindezek ellenére a szakemberek szerint az eredmények fontos lépést jelentenek afelé, hogy az alvást és a mentális egészséget egyéni összefüggésrendszerben vizsgáljuk. A jövőben ez a szemlélet segíthet az orvosoknak abban, hogy személyre szabottabban kezeljék az alvászavarokat, és korábban felismerjék a mentális problémák első jeleit.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért nem ajánlott télen 8 és 10 óra között szellőztetni...

Télen mindannyian szeretnénk friss levegőt a lakásba engedni anélkül, hogy közben a meleget is kiengednénk. Nem mindegy azonban, mikor nyitjuk ki az ablakot: a rosszul időzített szellőztetés többet árthat, mint használ. Mutatjuk, mikor érdemes télen ablakot tárni, hogy a levegő is felfrissüljön, és a fűtésszámla se szaladjon meg.

Top Receptek

Klasszikus hagyományos bejgli

Ez egy mennyei bejgli, egy igazi hungarikum! Karácsonykor nem hiányozhat az ünnepi asztalról! Hosszú - már évtizedekben mérhető - idő óta így készítem....mi nem szeretjük a hatalmas, ...

A legfinomabb hókifli

Ezeket a hókifliket a mandula és a mogyoró teszik igazán karakteressé. Sokáig eláll, ezért jóval karácsony előtt elkészíthető. Szeretettel ajánlom a tortaváltozatát is!