A kínai szerencsesüti már a múlté

Egy japán cég új szintre emelte a mára világszerte népszerű üzeneteket rejtő szerencsesütiket, és meglepetésként a  híres integető macskára hajazó cicákat rejtett el bennük.

Magyarországon még nem terjedt el az a szokás, ami nélkül Amerikában vagy Kanadában be sem lehet fejezni az étkezést egy kínai étteremben. Egy szerencsesüti feltörése igazi szertartás és izgalom: akis hold alakú süteménybe egy papírcédula van sütve, amin egy jókívánság vagy egy bölcs mondás szerepel, ami irányadóként szolgálhat a sütemény tulajdonosának jövőjére nézve.

És ezt tudtad a szerencsesütikről?

Sokan Kínából eredeztetik a szerencsesütit, mások szerint az 1990-es évekig nem is jutott el Kínába, és utána is csak úgy reklámozták ott, mint az "Eredeti Amerikai Szerencsesüti."Afortunecookie(szerencsesüti) amerikai eredetéről is több legenda kering. Az egyik szerint egy kínai bevándorló készített először kis hold alakú sütit jókívánságokat rejtve el benne 1918-ban Los Angelesben. Egy másik feltételezés szerint, a vasút építésekor a kínai munkások rejtették jókívánságaikat a kis süteményekbe. Mások tudni vélik, hogy igazából Japánból ered a szerencsesüti, ahol újévi jókívánságokat sütöttek bele már évszázadokkal ezelőtt.

Akárhogyan volt is, mára a szerencsesütit az egész világon ismerik és szeretik, olyannyira, hogy a meglepetés érzésének fokozása érdekében a japán Felissimo nevű cég alternatív szerencsesütiket is elkezdett gyártani, amik Senbei rizskekszből készülnek, és különböző kézzel készített macskafigurákat rejtenek.

A cég már2372 ¥ (japán yen), azaz mintegy 5636 forintos áron értékesíteni kezdte a szerencsesütik újhullámos példányait, amik két csomag, sós rizskekszből készült sütik mellett tartalmaznak egy csomag tradicionális édes karinto snacket is. És persze a macskákat, amik minden hónapban új designnal okozhatnak meglepetéseket.

Ez is érdekelhet!

21 pikáns és illatos kínairecept

(via BoredPanda, szerencsesüti)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Ezt a két reggelit ajánlja egy kardiológus, ha jót akarsz...

A reggeli nemcsak energiát ad a nap indításához, hanem hosszú távon a szív- és érrendszer egészségére is hatással lehet. Szakértők szerint azok, akik rendszeresen kiegyensúlyozott reggelit fogyasztanak, kisebb eséllyel küzdenek szív- és érrendszeri betegségekkel, 2-es típusú cukorbetegséggel vagy anyagcsere-problémákkal.

Nosalty

További cikkek

A mosógépnek van egy programja, amit szinte mindenki félreért: mutatjuk,...

A mosógépeken található programok száma évről évre nő: pamut, eco, gyorsmosás, finommosás, sport, gyapjú… és ott van a kímélő beállítás is, aminek tényleges szerepét sokan félreértik. A neve alapján sokan azt gondolják, hogy ez az, amit a legfinomabb anyagokhoz, például selyemhez kell használnunk, de már mutatjuk is, mire való valójában!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...