Kiderült, miért és mennyivel fizetünk többet a párizsiért idén

A KSH friss jelentései szerint a tavalyi árakhoz képest egyes termékekért jóval többet kell fizetnünk idén. 

A KSH friss jelentése szerint 2020 júliusában a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, illetve a dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben - írja a Portfolio cikkére hivatkozva a 24.hu.
Az élelmiszerek ára tavaly júliushoz képest csaknem 7,8%-kal nőtt, az idényáras élelmiszereké, úgy mint a friss zöldségek, hazai és déli gyümölcsök valamint a burgonya ára 17,1%- kal, a tojás ára 8,9%-kal, a párizsi és a kolbász ára 16,1%-kal, míg a cukoré átlagosan 14,5, az olyan felvágottak, mint a sonka, a szalámi és a kolbász pedig 11,5%-kal kerül többe most, mint egy éve ilyenkor.
A szeszes italok és a dohányáru is többe kerül, ezek ára átlagosan 6,3%-kal nőtt tavalyhoz képest, az üzemanyag ára viszont 4,2%-kal csökkent.
Az áremelkedésnek több oka is lehet, egy hónappal ezelőtt még "csak" 2,9%-os volt az infláció, mostanra pedig a 3,8%-os emelkedés helyett 3,2-3,3%-os növekedést jósoltak. A Portfolio.hu cikke szerint az áremelkedésben közrejátszhatott az is, hogy az előző hónapokban a koronavírus-járvány hatására nagyon bizonytalanná vált az infláció mérése, és több ágazatban egyáltalán nem vagy alig voltak áradatok. Ez a hatás júliusra múlhatott el, így akkor már pontosabb adatokkal lehetett mérni a várható növekedést.
Az emelkedést továbbá sok más hatás is befolyásolhatta, ilyen volt például a dohánytermékek jövedéki adójának emelkedése, az ingyenes parkolás eltörlése, az üzemanyagárak alakulása és az is, hogy idén a nyári gyümölcsáruk már megszokott áresése elmaradt, az idei termés ugyanis jócskán kevesebb volt az előző évekhez képest.
A gazdasági szakportál szerint a magas infláció mögött állhat még az is, hogy a koronavírus okozta gazdasági károk egy részét a vállalatok megpróbálják áthárítani a fogyasztókra.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Kormos Lili

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...