Komoly egészségügyi kockázattal járhat, ha tartod az időszakos böjtöt

Egy nagyszabású kutatás szerint azoknál, akik túl rövid időszakra szorítják az evést, jóval magasabb lehet a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata.

Az időszakos böjt, vagyis amikor a nap egy meghatározott részében engedjük meg magunknak az étkezést, sokak szerint segít többek közt a fogyásban és az anyagcsere javításában. Egy amerikai kutatás azonban rávilágított a módszer árnyoldalára: közel 19 ezer ember adatait elemezve azt találták, hogy akik naponta 8 óránál rövidebb idő alatt teljesítették a napi étkezéseiket, 135%-kal nagyobb eséllyel haltak meg szív- és érrendszeri betegségekben, mint azok, akik 12–14 órára osztották el az evést. Vagyis nem követték az időszakos böjt szabályit.

Tükörtojás, félbevágott alma, sajt, szalámi, magos zsemle és avokádókrém színes kockás abroszon
Getty Images

Kiknél a legnagyobb a kockázat?

A rövid étkezési idő különösen veszélyesnek tűnt azoknál, akik már eleve valamilyen kockázati tényezővel éltek – például cukorbetegek, szívbetegek vagy dohányosok voltak.

Náluk a szűkre szabott étkezési időszak jelentősen emelte a kockázatot.

A kutatók hangsúlyozták, hogy az összefüggés nem jelenti feltétlenül azt, hogy a szoros időkeret közvetlenül okozza a szívproblémákat. Ugyanakkor az eredmények óvatosságra intenek, főleg azok számára, akik már meglévő betegséggel élnek.

Mit javasolnak a szakértők?

A táplálkozástudósok szerint sokkal inkább az számít, mit eszünk, mint az, hogy pontosan mikor. Az egészséges étrend – zöldségekkel, gyümölcsökkel, teljes kiőrlésű gabonákkal és kevés feldolgozott élelmiszerrel – hosszú távon biztonságosabb és eredményesebb lehet, mint a túl szigorú időbeli korlátozás.

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

Irány Nyíregyháza: 7 étterem, ahova érdemes ellátogatni – A kiflis...

Szabolcs-Szatmár-Bereg székhelyét vastagbetűvel szedik a honi gasztronómiai térképen, mióta az ország minden zegzugába eljutott a kiflis gyros híre, de bátran állíthatjuk, hogy a térség konyhája saját jogán is megérdemli, hogy elismerően szóljunk róla. Mi most hét éttermet ajánlunk Nyíregyházán, kávézótól halas büféig, hogy egyetlen fáradt vándor se távozzon innen éhesen.

Kormos Lili

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek