Ez az ország tortája 2015-ben! FOTÓK

Idén barackpálinkából és karamellből készült az ország tortája. Érdekesség, hogy Magyarország cukormentes tortája, amiben szintén a barack dominál, egy cukrásznő munkája.

Az idei Szent István-napi kenyeret, Magyarország tortáját, Magyarország cukormentes tortáját és a Honvédség tortáját is bemutatták a Parlamentben az augusztus 20-i programokról tartott sajtótájékoztatón.

A kormány felkérésére idén nyolcadik alkalommal hirdették meg az ország tortája pályázatot. Idén a Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett a nyertes, amelyet 39 alkotás közül választottak ki. Szó Gellért salgótarjáni cukrász nyertes tortáját augusztus 20. után több száz cukrászdában lehet majd megkóstolni, amelyek listáját az interneten augusztus 12-én teszik közzé.

A cukrászok az előírásoknak megfelelően ezúttal sem használhattak fel aromákat, sem más mesterséges anyagokat.

Kihirdették Magyarország idei cukormentes tortáját is, ez Vaslóczki Orsolya Barackos buboréktortája lett. Ebből egy szelet – a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján – 11,8 gramm szénhidrátot és 278 kalóriát tartalmaz.

Ötödik alkalommal kiválasztották a Szent István-napi kenyeret is. Idén 45 pályázó közül a Pedró Pékség Kft. természetes alapanyagokból készült, vastag héjú kenyere lett a győztes, amely a nemzeti ünnep után a boltokban is kapható lesz.

De itt még nem ért véget az ország élelmiszereinek sora. Kihirdették a Honvédség tortáját is, amelynek alkotói Tessedik Sámuel előtt tisztelegnek, akinek hatalmas szerepe volt az akác magyarországi meghonosításában. Ennek nyomán a honvédségi torta a Tessedik mézes körtetorta nevet viseli.

Házi cukrászok is nevezhetnek!

A Magyarország Cukormentes Tortája program részeként az Egy Csepp Figyelem Alapítvány idén is meghirdette a Háziversenyt nem szakképzett cukrászok és lelkes otthonsütők részére, melyre augusztus 14-ig várják a pályamunkákat.

(via MTI)

Hirdetés

Támogatott tartalom

A mi Rögös túrónknak tényleg nincsen párja?

Ha röviden kellene válaszolni, a következőt mondanánk: bátran állíthatjuk, hogy valóban egyedülálló élelmiszer. Miért jelenthetjük ki ezt ennyire magabiztosan? Milyen érvekkel támasztható alá a Rögös túró egyedisége? Következzen egy gyors gasztronómiai kalandozás páratlan tejtermékünk világában!

Címlapról ajánljuk

Így festett egy szüret régen – Képeken a munka és...

Manapság már viszonylag ritka, hogy egy családi/baráti társaság, esetleg egy egész falu felhágjon a szőlőhegyre őszidő derekán, hogy az ott roskadozó fürtöket puttonyba szedje, azokból bort készítsen és az egész folyamatot lakomával, játékokkal és általános mulatsággal kísérje. A szüret nem is olyan rég szerves részét képezte az ősznek, a hozzá fűződő szokások pedig sokat mesélhetnek egy olyan korról és világról, amit (nagyrészt) már magunk mögött hagytunk.

Lakos Benedek

További cikkek