Épphogy elhunyt a Ruszwurm tulaja, a végrehajtók lecsaptak a másik budai cukrászdájára is

Sajnos még mindig nincs vége a tragikus Ruszwurm-ügynek. A tulajdonos Szamos Miklós hirtelen halálát követően szinte azonnal megjelentek a végrehajtók a másik cukrászda előtt is, hogy lezárják a jó ideje húzódó, bérletidíj-tartozásról szóló vitát.

Ahogy mi is megírtuk, nem sokkal azután, hogy a budavári önkormányzat birtokba vette a Ruszwurm cukrászda által használt ingatlanokat, a tulajdonos, Szamos Miklós sajnos elhalálozott - vélhetőleg szívinfarktusban.

A Korona Kávéház terasza a Dísz téren
A Korona Kávéház terasza a Dísz téren
via

A bérleti vita azonban még ezzel sem ért véget, ezért 2025. augusztus 8-án, pénteken a Korona Kávéháznál, azaz a néhai Szamos Miklós másik egységénél is megjelentek a végrehajtók.

A Ruszwurm és a Korona Kávéház ügye dióhéjban

A Korona kávéház és cukrászda helyiségéért a Ruszwurmhoz hasonlóan régóta jóval a piaci ár alatti bérleti díjat fizetett az üzemeltető az önkormányzatnak. Több mint 15 évvel ezelőtt kezdődött a vita a bérleti díj mértékéről, az évekig tartó egyeztetések azonban nem vezettek eredményre, és pereskedés is indult - foglalja össze a 24.hu

Rendőrök és pityergő alkalmazottak

A péntek reggel megjelent végrehajtókat rendőrök kísérték a budavári Korona Kávéházhoz, akik behatoltak az épületbe. A cukrászda dolgozói sírva búcsúzkodtak, az utolsó finomságokat pedig ingyen kínálták. Néhány kormányellenes fotó és egy tüntető is felbukkant.

Kilenc óra körül a hatóságok le is húzták a bejárati ajtónál a redőnyt.

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...