Csókol: ízHUSZÁR

A huszárcsók receptjét egy régi magyar szakácskönyvben fedeztem fel, véletlenül. Naná, hogy egyből meg is sütöttem. Mostantól bárki csókolózhat velem!

Érdekes játszmákat űz a véletlen, már ha egyáltalán hiszünk az ilyesmiben. Jómagam egyre kevésbé, mert többször megesett már, hogy amit korábban pusztán koincidenciának hittem, később beigazolódott, hogy nem hiába alakult úgy, ahogy.

Ilyen ennek az édességnek a sztorija is. Nem vagyok teljesen bizonyos abban, hogy ez volt a legelső, de az tuti, hogy az első között volt a desszertkísérleteimben. Akkoriban már komoly függőségem volt a tévés főzősorozatok iránt, és az egyik ilyen képernyőre tapadós délutánon kaptam el ezt a receptet. Az biztos, hogy mogyoró volt benne és valamilyen piros lekvár, és nagyon megtetszett. Lehet, hogy azért, mert annyira egyszerűnek látszott, hogy azt gondoltam, ezt még én is meg tudom csinálni. Nem tévedtem, valóban nem nagy vasziszdasz, igazából egy lekváros keksz. Bevásároltam hozzá, megcsináltam, és elégedetten konstatáltam, hogy sikerrel vettem az akadályt, és valóban isteni sütit alkottam. Valószínűleg pont ezért emlékszem csak rá, és ezért kapcsolok hozzá pozitív érzelmi töltetet.

Huszárcsók recept - Kattints!

Pontosabban már rég elfelejtettem az egészet, de néhány napja újra visszajöttek az emlékek, ahogy egy szakácskönyvet lapozgattam. Nagy rajongója vagyok Ínyesmesternek. Kevesen tudnak úgy ételekről és gasztronómiáról írni, mint ahogy ezt ő tette a 1930-as évek elején: a szenvedély és szakértelem szerethető és szórakoztató humorral párosul. Időről időre elő szoktam kapni, ha inspirációra vágyom, mert rengeteg benne a felfedezésre váró recept. Hiába néztem már át százötvenszer, mindig találok benne valami újat. Legutóbb a huszárcsók szónál akadt meg a tekintetem a tartalomjegyzékben. Hoppá!

Gyorsan oda is navigáltam, elolvastam, és akkor jöttem rá, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz, amit én anno a képernyőn láttam. Oké, ebben mandula volt és baracklekvár, de a lényeg egyezik: egy keksz, amelyben mélyedést kell formázni, és ezt később lekvárral megtölteni. Tudtam, hogy ezt muszáj újra megsütnöm! A második, figyelmesebb olvasásnál viszont éreztem, hogy nem lesz jó. Minden nagyképűség nélkül mondom, hogy van már annyi rutinom a sütésben-főzésben, hogy ha a hozzávalók arányában érzem, hogy ez így nem működik, akkor az úgy is van. De ki vagyok én, hogy Magyar Eleknek ellentmondjak? Hát megcsináltam úgy, ahogy írja.

Huszárcsók recept - Kattints!

Nyilván nem sikerült. Beigazolódott a félelmem: a tészta túl lágy volt, szétfolyt, ezzel együtt a mélyedések is azonnal elillantak a sütik közepéből. Semmi gond, így lett egy adag mandulás kekszünk, ezt is finom volt, el is fogyott. Másnap újrapróbálkoztam.

Kicsit több liszt, kicsit kevesebb vaj, kicsit több mandula. Piszok jó lett! Szerintem langyosan az igazi, amikor még kívül ropog, belül puha, és még a lekvár is megcsiklandozza a nyelvünket. A külseje akkor lesz a legjobb, ha nem darált, hanem apróra vágott magban forgatjuk meg. Így aztán tényleg ropog, mint a hétszentség, és sokkal csinosabb is. Bármilyen olajos magvat és lekvárt használhatunk hozzá, sőt, akár még citromkrémmel vagy csokoládés krémmel is megtölthetjük!

Csókol:ízHUSZÁR

Zene sütéshez:

Címlapról ajánljuk

További cikkek