A lisztet összekeverjük a sütőporral, a vaníliás cukorral és hozzáadjuk a tojásos masszához.
Jól összegyúrjuk a tésztát és harmadához hozzáadjuk a kakaóport, jól beledolgozzuk.
A tésztát folpackba csomagoljuk és egy éjszakán át a hűtőben pihentetjük.
Másnap a húsdarálóra felszereljük a kekszformálót és ledaráljuk a tésztát: egyenként 7-8 cm-es darabokat nyomunk ki a darálóból, amit lecsípünk a kezünkkel vagy késsel levágunk.
Először a világos színű, majd a kakaós alapanyagból készítjük el a kekszeket.
Sütőpapírral bélelt tepsiben, 200 fokon kb. 30 perc alatt a vaníliásat szép rózsaszínre sütjük, a kakaóssal vigyázzunk, nehogy megégjen, mert azon nem látszik, hogy megsült-e.
Köszönjük a receptet! A férjem egyik nagy kedvence a darálós keksz és persze a fiam is szívesen fogyasztja. Isteni finom lett, már többször megsütöttem és még rengetegszer fogom! Nem fogyhat ki a fémdobozkából, mindig lapulnia kell benne ebből a finomságból.
üdv.
Ili
Köszönet a receptért, isteni finom lett! Legnagyobb kritikusaim (két fiúgyermek) egyre csak rájártak, míg végül egy délután alatt elfogyott, pedig több mint 3 tepsi mennyiségű lett :)
Kedves Lali !
Ha tényleg figyelmesen olvastad a receptet és be is tartottad, akkor nem rontottál el semmit.
Ez a fajta keksz nem puha , inkább omlós egy kicsit, egy-két nap után még omlósabb.
Annyi információt tudok még közölni, hogy én RÁMA margarint használok.
Üdv.: Muci
......eszembe juttattad a gyermekkorom ízeit, emlékeit, gondoltam elkészítem , mi bajom lehet harminc éves háziasszonyi rutinnal ez gyerekjáték. Elolvastam a kommenteket is, láttam pár emberkének lágy lett a tészta " na gondoltam velem ez nem fordulhat elő " .....és láss csodát, lágy lett szinte folyós. Már készültem egy hozzászólásra amikor bevillant , a mérlegre tett edény súlyát nem kalkuláltam a liszthez, így csak ötven dkg volt a tésztába :D :D még húsz dkg liszt hozzáadva és tökéletes ....már a hűtőben várja a folytatást...csak azért írtam le, mert a rutinos háziasszony is követ el hibát és nem biztos , hogy a recept nem jó ( de egyszerűbb arra fogni :D ).
Üdv és Boldog karácsonyt : Ildi
Tényleg nagyon fincsi a süti - jó a recept!! -, még a válogatós férjemnek is ízlik. Holnap jön haza a lányom, ezért ma este is összeállítok egy adagot.
Bosch robotgép húsdarálójára szerelt kekszkinyomóval készítem a kekszeket, de még így sem könnyű feladat.
Üdv Zsuzsa
Szia Zsuzsa ! "totora "
Örülök, hogy ízlik a keksz. Én legtöbbször akkor sütök ílyet, ha elutazunk több napra, hogy legyen nálunk egy kis rágcsálnivaló. Jól bírja az utazással járó tortúrát is.
Üdv.:Muci
szia, tegnap este elkészítettem a tésztát, ma "kinyomtam" őket :) és szuperek lettek...már nagyon rég csinált anyum ilyet, ma én megcsináltam :) köszi a receptet, legközelebb a diós változatot készítem el!
kellemes hétvégét!
Sajnos nekem nagyon rossz a tapasztalatom ezzel a recepttel, de nem a szakácsot szeretném ezzel bántani!
Nekem a tészta túl lágy volt, sütés közben pedig iszonyatosan megpuffadtak (a 1.5 csomag sütőportól), és ami igazán nagy csalódás, hogy nem az az "igazi" darálós keksz íze van!
Kedves BZsuzsi !
Sajnálom, hogy neked nem vált be a recept. A tészta, ha a recept szerint készíted nem szabad , hogy lágy legyen, hiszen akkor nem lesz kellően borzas a keksz, ha még is lágy lett a tésztád egy kis időre be kellett volna
tenni a hűtőbe. 1 cs sütőport 50 dkg liszthez ajánlanak , a receptben 70 dkg liszt és 1.5 cs sütőpor szerepel.
Nem tudom mit nevezel " igazi " darálós keksznek, talán a boltit ? Én nem cserélném el ezzel, de ízlések és
pofonok külömbözőek.
Üdv.: Muci
Szia!
Természetesen nem bántani akartalak, nem egyformák az ízlések! Az volt az érdekes, hogy 70 dkg lisztel csináltam meg és a hűtőbe is betettem, de mégis lágy maradt! Igazinak semmiképpen nem a boltit nevezem! Édesanyámnak volt nagyon finom darálós sütije, nekem az az "igazi" íz, de sajnos már nem tudom elkérni tőle.... :(:(
Szia BZsuzsi !
Ezzel azt hiszem mindenki úgy van , hogy az anyukája főztje, sütije a legfinomabb és bizony lehetőleg időben
kell elkérni, megmenteni a receptjeit. Sajnos nekem is van egy-két finomság az emlékeimben, aminek nem
találom a receptjét, és már nincs módom megkérdezni.
Üdv. és BUÉK : Muci
Sziasztok!Nagyon örülök ennek az oldalnak,csupa jó dolog van itt.Ennek a receptnek pedig különösen örülök,hát még a család!:)Csak annyi a tapasztalat,hogy pár órám volt csak a hűtőbe tételre,mert kisfiam addig rágta a fülem,hogy muszáj voltam neki kezdeni a sütésnek és így is szupi lett.Keksznyomóval csináltam én is.Üdv.Anyeszka
Szia " zsozsó21 " !
Szerintem biztos jól állítottad össze a tésztát. Nem olyan könnyű ledarálni, de gondolom a daráló mérete
is befolyásolja, az én darálóm elég nagy méretű.
Üdv.: Muci
Ma megsütöttem a kekszet, nagyon finom lett.
Csak az a kérdésem, hogy mindenkinek aki húsdarálóval nyomta ki a tésztá,t olyan nehezen jött ki vagy csak nekem. Nagyon megizzasztott az biztos és a karom is elfáradt rendesen. Vajon jól raktam össze a tartozékokat?
Nagyon jol sikerult ez a csodalatos Daralos keksz .
Szuper volt csak hamar el fogyot ,mikor csinalok ujra egy dupla adagot kell hogy csinaljak
Koszi szepen ezt a jo receptet.
Sziasztok!
Nálunk is a mami sütötte mindig,de mióta nincs velünk a húsdarálós változatot elfelejtettük. Macerás megpucolni. Szóval mi váltottunk a sütikinyomó pisztolyra. Nagyon jó és minden féle formát lehet azzal is készíteni.
...Nekem a hagyományos sütemények nagymamám konyháját juttatják eszembe.Szép emlékek ezek.
Én szoktam cirmosan is készíteni,amikor a két tészta keveredik daráláskor.Nagyon finom így is...
Én is nosztalgiázni akartam (nagymamim sütött ilyet anno) és tudtam/láttam a piacon ilyen formázót..
(ahol a nokedliszaggatókat, egyéb tartozékokat árulnak, -szerintem minden nagy piacon van ilyen bolt)..DE vigyázzatok!!! Különböző méretben kapható, így vinni kell a vásárláshoz a húsdaráló letekerhető kimenetét...
Így majd én is csak legközelebb szerezem be.., remélem nem felejetem el, vagy nem múlik el a nosztalgiázásom...:o))
Jó sütögetést!
Zsanna
Örülök, hogy sikerült egy kis nosztalgiát ébresztenem a Nagymamád sütije iránt.
Ami a sütési időt illeti én úgy szeretem, ha kicsit ropogósabb a keksz, de a második adag már
nálam is megsült alig 20 perc alatt.
Üdv. Muci
Szia Muci!
Először is köszönöm ezt a receptet, nagymamám csinált ilyet régen. :)
Annyit hozzáfűznék, hogy nekem 15 perc alatt megsültek, és rengeteg lett belőle...:) Megszámoltam, 230 db. Szóval jó sok!
Üdv
Kati

Szia T-K Ili !
Örülök, hogy jól sikerült és az egész családnak ízlett.
Üdv.: Muci
Kedves Muci!
Köszönet a receptért, isteni finom lett! Legnagyobb kritikusaim (két fiúgyermek) egyre csak rájártak, míg végül egy délután alatt elfogyott, pedig több mint 3 tepsi mennyiségű lett :)
Kedves " Campagnolo " !
Nagyon szívesen. Örülök, hogy jól sikerült, az meg külön öröm, hogy a fiúknál is bevált.
Üdv.: Muci
Sziasztok!
Valaki megtudja mondani, hol lehet darálóra való kinyomó formát vásrárolni. Nagyon köszönöm előre is.
Szia!
Én a piacon vettem,ahol háztartásba való apró cikkek vannak pl. húsdarálókés, merő kanál
Kedves Muci!
Megsütöttem a kekszet, a receptet betartva. Kb 18 percet sült, de nagyon kemény, száraz lett. Valamit elrontottam?
Lali.
Kedves Lali !
Ha tényleg figyelmesen olvastad a receptet és be is tartottad, akkor nem rontottál el semmit.
Ez a fajta keksz nem puha , inkább omlós egy kicsit, egy-két nap után még omlósabb.
Annyi információt tudok még közölni, hogy én RÁMA margarint használok.
Üdv.: Muci
......eszembe juttattad a gyermekkorom ízeit, emlékeit, gondoltam elkészítem , mi bajom lehet harminc éves háziasszonyi rutinnal ez gyerekjáték. Elolvastam a kommenteket is, láttam pár emberkének lágy lett a tészta " na gondoltam velem ez nem fordulhat elő " .....és láss csodát, lágy lett szinte folyós. Már készültem egy hozzászólásra amikor bevillant , a mérlegre tett edény súlyát nem kalkuláltam a liszthez, így csak ötven dkg volt a tésztába :D :D még húsz dkg liszt hozzáadva és tökéletes ....már a hűtőben várja a folytatást...csak azért írtam le, mert a rutinos háziasszony is követ el hibát és nem biztos , hogy a recept nem jó ( de egyszerűbb arra fogni :D ).
Üdv és Boldog karácsonyt : Ildi
Szia Muci!
Tényleg nagyon fincsi a süti - jó a recept!! -, még a válogatós férjemnek is ízlik. Holnap jön haza a lányom, ezért ma este is összeállítok egy adagot.
Bosch robotgép húsdarálójára szerelt kekszkinyomóval készítem a kekszeket, de még így sem könnyű feladat.
Üdv Zsuzsa
Szia Zsuzsa ! "totora "
Örülök, hogy ízlik a keksz. Én legtöbbször akkor sütök ílyet, ha elutazunk több napra, hogy legyen nálunk egy kis rágcsálnivaló. Jól bírja az utazással járó tortúrát is.
Üdv.:Muci
szia, tegnap este elkészítettem a tésztát, ma "kinyomtam" őket :) és szuperek lettek...már nagyon rég csinált anyum ilyet, ma én megcsináltam :) köszi a receptet, legközelebb a diós változatot készítem el!
kellemes hétvégét!
Sajnos nekem nagyon rossz a tapasztalatom ezzel a recepttel, de nem a szakácsot szeretném ezzel bántani!
Nekem a tészta túl lágy volt, sütés közben pedig iszonyatosan megpuffadtak (a 1.5 csomag sütőportól), és ami igazán nagy csalódás, hogy nem az az "igazi" darálós keksz íze van!
Kedves BZsuzsi !
Sajnálom, hogy neked nem vált be a recept. A tészta, ha a recept szerint készíted nem szabad , hogy lágy legyen, hiszen akkor nem lesz kellően borzas a keksz, ha még is lágy lett a tésztád egy kis időre be kellett volna
tenni a hűtőbe. 1 cs sütőport 50 dkg liszthez ajánlanak , a receptben 70 dkg liszt és 1.5 cs sütőpor szerepel.
Nem tudom mit nevezel " igazi " darálós keksznek, talán a boltit ? Én nem cserélném el ezzel, de ízlések és
pofonok külömbözőek.
Üdv.: Muci
Szia!
Természetesen nem bántani akartalak, nem egyformák az ízlések! Az volt az érdekes, hogy 70 dkg lisztel csináltam meg és a hűtőbe is betettem, de mégis lágy maradt! Igazinak semmiképpen nem a boltit nevezem! Édesanyámnak volt nagyon finom darálós sütije, nekem az az "igazi" íz, de sajnos már nem tudom elkérni tőle.... :(:(
Szia BZsuzsi !
Ezzel azt hiszem mindenki úgy van , hogy az anyukája főztje, sütije a legfinomabb és bizony lehetőleg időben
kell elkérni, megmenteni a receptjeit. Sajnos nekem is van egy-két finomság az emlékeimben, aminek nem
találom a receptjét, és már nincs módom megkérdezni.
Üdv. és BUÉK : Muci
Sziasztok!Nagyon örülök ennek az oldalnak,csupa jó dolog van itt.Ennek a receptnek pedig különösen örülök,hát még a család!:)Csak annyi a tapasztalat,hogy pár órám volt csak a hűtőbe tételre,mert kisfiam addig rágta a fülem,hogy muszáj voltam neki kezdeni a sütésnek és így is szupi lett.Keksznyomóval csináltam én is.Üdv.Anyeszka
Szia " zsozsó21 " !
Szerintem biztos jól állítottad össze a tésztát. Nem olyan könnyű ledarálni, de gondolom a daráló mérete
is befolyásolja, az én darálóm elég nagy méretű.
Üdv.: Muci
Sziasztok
Ma megsütöttem a kekszet, nagyon finom lett.
Csak az a kérdésem, hogy mindenkinek aki húsdarálóval nyomta ki a tésztá,t olyan nehezen jött ki vagy csak nekem. Nagyon megizzasztott az biztos és a karom is elfáradt rendesen. Vajon jól raktam össze a tartozékokat?
sziasztok
TIPP: A húsdaráló helyettesíthető úgy is ha kicsi gombócot formáltok belőle és villával laposabbra nyomjátok, csak így babrásabb.Éva
Kedves Muci!
Ma sütöttem meg a kekszet,nagyon finom lett.Köszi a receptet.
üdv:Reni
Sziasztok!
Nekem sincs húsdarálóm, vajon mivel helyettesíthetném?? Tipp?
Heló!
Sajna lebetegedtem:((
Úgyhogy holnap ilyet sütök :):)
Nekünk sincs húsdarálónk ugye az nem baj?
Örülök, hogy rátaláltam erre a receptre. Én sütöttem fahéjasat is, nagyon finom lett.
Szia Muci !
Szerinted lehetne teljes kiőrlésű lisztből is készíteni ? Ancsika
Nagyon jol sikerult ez a csodalatos Daralos keksz .
Szuper volt csak hamar el fogyot ,mikor csinalok ujra egy dupla adagot kell hogy csinaljak
Koszi szepen ezt a jo receptet.
Szia, Muci! Nagyon finom a darálós keksz, mindenkinek csak ajánlani tudom!! Éva
Köszönöm a receptet isteni finom,
Szia,Imogine!
Anélkül is meg lehet csinálni,bárhogy formázhatod,végülis az íze a lényeg:)
Ha szeretnéd.próbáld ki!
Keksz formáló nélkül is meg lehet sütni? Ha más formában csinálom meg?
Nálunk mindig vannak olcsó árusok és Ők hozzák a többi vegyes holmival együtt. Kinyomóssal én is megpróbálom. Köszönöm a tippet. Vira
Sziasztok!
Nálunk is a mami sütötte mindig,de mióta nincs velünk a húsdarálós változatot elfelejtettük. Macerás megpucolni. Szóval mi váltottunk a sütikinyomó pisztolyra. Nagyon jó és minden féle formát lehet azzal is készíteni.
...Nekem a hagyományos sütemények nagymamám konyháját juttatják eszembe.Szép emlékek ezek.
Én szoktam cirmosan is készíteni,amikor a két tészta keveredik daráláskor.Nagyon finom így is...
Sziasztok!
Én is nosztalgiázni akartam (nagymamim sütött ilyet anno) és tudtam/láttam a piacon ilyen formázót..
(ahol a nokedliszaggatókat, egyéb tartozékokat árulnak, -szerintem minden nagy piacon van ilyen bolt)..DE vigyázzatok!!! Különböző méretben kapható, így vinni kell a vásárláshoz a húsdaráló letekerhető kimenetét...
Így majd én is csak legközelebb szerezem be.., remélem nem felejetem el, vagy nem múlik el a nosztalgiázásom...:o))
Jó sütögetést!
Zsanna
Kedves Mariann !
Minden húsdarálónak tartozéka ez a kekszformáló rátét. A kézi és az elektromos darálónak is
tartozéka. Vas-edény boltban lehet hogy külön is árulják.
Üdv. : Muci
Sziasztok!
nem tudjátok hol lehet venni ilyen kekszformálót? szívesen kipróbálnám én is ezt a sütit!
szép napot!
mariann
Kedves Kati !