#HÁZIKOSZT: Pulykamell sonka házilag

Felejtsd el a bolti vackokat, mutatjuk hogy csinálj otthon 100% húsból, tartósítószer nélkül isteni pulykasonkát!

A cukormentes kihívásnál írtam arról, mennyire lehetetlen küldetés volt olyan sonkát találni, amibe ne lett volna hozzáadott édesítőszer. Amit találtam, az sertéshúsból készült, hagyományos érlelésű volt, de se pulyka, se csirkemellből nem találtam megfelelőt. Ekkor jutott eszembe, hogy már évek óta tervezzük Nemes Nóra kolléganővel, hogy megcsináljuk a házi pulykasonkát. Mivel lassan itt a sulikezdés, ezért újra előkerül a felvágott-téma, meg hogy mi kerüljün a szendvicsbe. Hát szerintem ez:

Először én sóoldatba áztattama húst, mivel egyben terveztem elkészíteni az egészet - nem lett volna elég ha csak simán kívülről bekenegetem, mert nem lett volna elég ízes, elég sós mindenhol. A sóoldattól nem kell félni: 1 liter vízhez 80g só, így lesz meg a 8%-os arány. Ebben fürdőztettem hat órát, majd kivettem, letörölgettem és bekentem a fűszerkeverékkel.

Hogy jó tömör legyen az állaga, szaloncokorként feltekergettem. Frissentartó fóliába jól be kell tekerni úgy, hogy a két végén maradjon egy-egy megfogható darab, és ennél fogva szépen el kell kezdeni görgetni magunk előtt az asztalon. Ettől csinos henger formát kap, egyenletesen vastag lesz és tömör.

RECEPT ITT!

Pulykamell sonka - Kattints!

Utána már csak a főzés van hátra és hogy jó vékonyra lehessen szeletelni, ahhoz be kell tenni előtte hűtőbe. Nem olyan, mint a bolt, mert érezni rajta, hogy 100% húsból van, de nagyon finom! Ahol nagy mennyiségben fogy, muszáj kipróbálni!

És ezt a #HÁZIKOSZT-epizódot már láttad?

#HÁZIKOSZT: A szilvás pite, amiért fél Amerika rajong - joggal!

Legújabb receptek

Medvehagymás só

Ha szívesen élveznétek a medvehagyma ízét egész évben, akkor erre a legegyszerűbb megoldás, ha fűszersót készítetek belőle. Minimális aktív munka van csak vele, utána viszont hosszan ...

Chowder, az ír halleves

A chowder a világ egyik leghíresebb hallevese, amely egyszerre tengerészétel, paraszti fogás és komfortkaja. Ebben a sűrű raguban mindenféle kockázott zöldség társaságában fő omlósra ...

Címlapról ajánljuk

Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat – A legtöbb szempontból...

A hat nagy, nemzetközi háttérrel működő élelmiszer kiskereskedelmi lánc 2024-ben több mint 1,2 milliárd forint direkt pénzbeli támogatást nyújtott olyan szervezeteknek, amelyek valamilyen módon hozzájárulnak a társadalmi jóléthez. Sok száz támogatott partnerükön keresztül a kiskereskedelmi láncok társadalmi felelősségvállalása akkor is ott van körülöttünk, amikor éppen nem látjuk.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...