1982-ben jelent meg először a New York Times hasábjain ez a recept, amit aztán hét éven keresztül, minden egyes szeptemberben újra és újra lehoztak - vagyis le kellett hozniuk, akkor siker volt. Az utolsó évben viszont a szerkesztők már kezdték unni, hogy olvasói nyomásra állandóan be kell tenniük ugyanazt a receptet, úgyhogy a szokásosnál nagyobb betűkkel és vastag kerettel került nyomtatásba, hogy könnyen ki lehessen vágni, hogy aztán mindenki a konyhafiókban szépen őrizgesse.
Nem jött be. A rákövetkező évben egyből jöttek a haragos levelek, hogy hol marad az az isteni szilvatorta?
Tizenöt évvel később aztán, amikor elkezdték összeállítani a “The Essential New York Times Cookbook” című kötetet, megkérdezték az olvasókat, hogy nekik melyik a kedvenc, legjobban bevált receptjük, amit a magazinból tanultak. És tudjátok mit válaszoltak? Hát persze, hogy erre a szilvás pitére jött a legtöbb szavazat. Konkrétan háromszor annyi, mint az őt követő, második helyezettre.
Végigfutottam az összetevők listáját, az elkészítést, hogy rájöjjek, mi benne a titok, de nem találtam semmi speckó trükköt vagy hozzávalót. Akkor meg mire ez a nagy rajongás? Muszáj volt hát megsütnöm, hogy a végére járjak a dolognak, aztán megkaptam a választ.
A receptleírás egyszerű és érthető, aki sütött már életében bármit, az nem tudja elbénázni, hiszen gyakorlatilag csak össze kell keverni az egészet. Nincsen tojáshab, meg szitálás, semmi! Az elejétől a végéig tíz perc és kész, az eredmény meg egyszerűen hibátlan. A szilvát szépen körbekebelező tészta állaga az igazi vonzerő benne szerintem, mert igazi teasüteményes (nem tudom jobban megfogalmazni), morzsás, mégsem száraz.
Egyszerűen eteti magát, olyannyira, hogy mi ketten fél nap alatt majdhogynem bepusziltuk az egészet.
Az még hatalmas előnye, hogy könnyen variálható. Lehet játszani például a cukor mennyiségével. Én is kevesebbet használtam, mint amit az eredeti, 1983-as verzió jegyez, de nyugodtan lehet még tovább csökkenteni. A liszt fajtája sem szentírás, nekem például nem volt otthon lima lisztem a hétvégén, csak 00-ás pizzaliszt és abból is tökéletes lett. A fűszerek megint opcionálisan választhatóak, akárcsak a gyümölcs.
Tényleg érdemes jól elmenteni ezt a receptet, mert valódi “alapdarab”. Egyedül azt sajnálom, hogy nem az én szüleményem.
