Az előző blogomban említett szülinapon történt az eset, és bevallom, magam is meglepődtem, amikor az „én ezt nem szeretem, mert keserű” címmel illetett májast pillanatok alatt bekebelezték a gyerekek. Azt hiszem, nemcsak saját tapasztalatom, hanem szülők és nagyszülők is megerősíthetik, hogy egy-egy zsúron főleg a süteményekből, tortákból várható tetemes fogyasztás. Az tehát biztos siker, ha csokis, túrós, gyümölcsös, esetleg krémes vagy pudingos finomságokkal készülünk a bulira. Persze nem akarjuk kizárólag édességgel tömni a gyerekeket, ezért aztán szendvicsek, falatkák, különféle kencék is várják az apró vendégeket és szüleiket. Amikor ugyanis a meghívottak óvodáskorúak, még jórészt kísérőkkel érkeznek, akik, pláne, ha kerti mulatságról van szó, szívesen ottmaradnak a buliban – és őket is illik megkínálni.
Az ilyen alkalmakra, de reggelire, uzsonnára, vacsorára szintén kiváló az otthon készülő májas kence. És itt térjünk vissza a szeretem-nem szeretem problémára. Az köztudott, hogy a gyerekek ellesnek és utánoznak jó és rossz szokásokat. Ez alól nem kivétel az egyes ételek időszakos kedvelése vagy elutasítása sem. A folyamat elindításához pedig többnyire elegendő, ha az ovis csoportból az egyik barátnő vagy barát közli: „én ezt nem szeretem”. Nos, szinte biztos, hogy azonnal követőkre talál. Szerencsére legutóbb, a szülinapi bulin, az egyik húsimádó fiúcska letelepedett az asztalhoz, és csak annyit mondott: „Imádom a májast!”
Bizony, mire mi, felnőttek felocsúdtunk, alig maradt belőle egy kis kóstoló. És még csak nem is volt „beépített emberem” a kis kenceimádó. De nem rossz ötlet egy következő, „én ezt nem szeretem” korszak lerövidítésére!
Mari nagyi
