Igaz, ehhez kellett egy fajta imidzsváltás. Mennyivel jobban hangzik, ha azt mondom, egész vasárnap háztartásmenedzsmenttel foglalkoztam - más a hangulata, mint a takarításnak. Így lett a magyar étlapokon is a kukoricakásából polenta. Hiába, az olaszok értenek a stílushoz! Volt is idejük kikísérletezni a tökéletes állagú krémes polentát, Észak-Olaszországban a XVI. század óta készítik. Még egy kifejezetten kukoricadara-főzéshez ajánlott edényt is kifejlesztettek. A “paiolo” lehetővé teszi, hogy hosszú időn át főzzék a kását anélkül, hogy leégne.
De nemcsak Itáliában nagymúltú a puliszka. Erdélyben hallani így is: “mamaliga”. Eredetileg a törökök édessége volt, a finom szemcséjű törökbúzából, vagyis kukoricalisztből készült püspökkenyér, amit aszalt fügével, mézzel, dióval dúsítottak. Életem legfinomabb puliszkáját én is Erdélyben ettem, bográcsban készült, és jófajta juhtúrót tördeltünk rá. A mamaliga kifejezés eredete is mutatja, hogy édesen is elkészíthető.
A pénztárcánk mellett a vonalainkat is kíméli, így a nyaraláson még jól is nézhetünk ki. A kukoricadara garantáltan húsmentes, böjthöz, diétához illeszthető. Igaz, én akkor örülök neki a legjobban a tányéromon, ha ossobucot kísér.
Jó hír a lisztérzékenyeknek, hogy sikértartalma nulla, emiatt a gluténmentes étrendet követők is bátran fogyaszthatják.
“Kukorica, kása, ne menj a padlásra, ott a bíró lánya harap a kutyája.” Körülbelül ennyi idő alatt ki is készítettem az összes hozzávalót: vagyis a kukoricadarát, a víz meg szerencsére folyik a csapból, szerencsés országban élek vízügyi szempontból. Lábasba vizet töltök, sózom, felforralom. Paiolo-m pont nincs kéznél, de egy jó öntöttvas lábas is megteszi.
Elkészíteni sem ördöngösség, a vélemények megoszlanak, hogy pontosan mennyi kukoricadarához mennyi folyadékot is számítsunk, körülbelül 1: 4 az arány, a víz javára. Ha ennél több a folyadék, lágyabb lesz a kása állaga. Vegyük csak elő még egyszer a mondókánkat! Agresszív állattartás helyett szóljon így: ‘Kukorica , kása, ne menj a padlásra, ott a bíró lánya, pörög a szoknyája.” Ugyanígy pörögjön a fakanál a kezünkben, a puliszkát ugyanis gondosan kevergetni kell az elejétől, hogy a daraszemcsék átlényegüljenek lágy masszává. A darát óvatosan szórjuk a vízbe, folyamatos keverés mellett. A bársonyos állag eléréséhez számoljunk fél órát.
Ezek után szabad a vásár, igaziból az a csodálatos a puliszkában, hogy ezerféleképp díszíthetjük. Ha a végén hozzákeverünk némi vajat, sajtkrémet, túrót, az csodákat tesz az amúgy nem túl erős ízű kásánkkal.
Ez is érdekelhet!
Én barátoknál főztem legutóbb, először elég szkeptikusak voltak, de a végén azért elhangzott: “Hogy ez nem is olyan rossz”. Ehhez azért hozzá kellett kevernem némi kéksajot, a tetejére pedig rukkolát, diót, gránátalmamagokat és egy kevés olajban kisütött hagymát is szórtam. Igen, hasonlít kissé a kőlevesre, ugyanakkor pont ez a variálhatóság teheti a család kedvencévé. A férjem például él-hal érte. Csak arra vigyázzunk, hogy “aki azt vacsorázik, lábujjhegyen osonjon ágyba, nehogy útközben megéhezzék”, ahogy az erdélyi szász közmondás tartja.
