Mutatjuk, mennyibe kerül jelenleg egy kerti kút fúratása

Egy kerti kút fúratása ma már komoly kiadással járhat: a költségek akár több százezer forintra is rúghatnak, miközben engedély nélkül súlyos bírságot kockáztat az, aki saját kútra vágyik.

Komoly következményekkel számolhat az, aki engedély nélkül kezd kútásásba: a bírság mértéke elérheti az építmény értékének akár 80 százalékát, jogtalan vízhasználat esetén pedig a büntetés akár 1 millió forint is lehet – írja a sonline.hu.

Egy kerti kút
Mutatjuk, mennyibe kerül most egy kerti kút fúratása
Getty Images

Jáger Gábor, Babócsa polgármestere a lapnak elmondta, hogy sokak számára anyagilag megterhelő lehet egy kút fúratása. Már a szakértői dokumentációk elkészítése is meghaladhatja a 100 ezer forintos költséget, ezek ugyanis szükségesek az engedélyezési eljáráshoz.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez már csak kevesek kiváltsága

– fogalmazott.

Hozzátette: a végső ár nagyban függ a mélységtől, de egy átlagos, 20 méter körüli kút, amely például egy kisebb kert öntözésére szolgál, ma már 400–500 ezer forintból valósítható meg.

Új szabályozás a mezőgazdasági kutakra

A portál beszámolója szerint napvilágot látott egy kormányrendelet-tervezet, amely átalakítaná a mezőgazdasági kutak engedélyezési rendszerét. Az új előírások célja, hogy a szabályozás illeszkedjen a 2021 óta érvényben lévő vízgazdálkodási törvényhez. A tervek szerint a létesítés, az üzemeltetés és a megszüntetés az öntözési igazgatási szervhez és az agrárminiszterhez tartozna, miközben pontosan kijelölték a folyamatban részt vevő szakhatóságokat is.

Öntözés
Már a szakértői dokumentációk elkészítése is meghaladhatja a 100 ezer forintos költséget

A változtatások nem érintik azokat a kutakat, amelyek 50 méternél sekélyebbek és kizárólag háztartási célra – például kerti locsolásra vagy állatok itatására – használják őket. Ezek esetében nem szükséges vízórát felszerelni, vízkivételi díjat fizetni, sőt engedély sem kell hozzájuk. Ezzel szemben az ipari felhasználásra szánt, mélyfúrású kutaknál szigorú engedélyezési folyamat marad érvényben, mivel rájuk sokkal szigorúbb jogszabályok vonatkoznak.

Összességében az új szabályozás inkább a mezőgazdasági vízhasználatot érinti, és nem a lakossági kutak mindennapi működtetését bonyolítja. A kormányzati cél, hogy a rendszer átláthatóbbá váljon, és egyértelműbb feladatmegosztás jöjjön létre a minisztériumok között.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Vasi pecsenye

Ezt a receptet Anyósomtól tanultam. Ma már csak én készítem:-( Könnyen gyorsan elkészíthető és szerintem nagyon finom.  A kezdeti nehézségeket legyőzve, ma már a paprikás liszt is a ...