Mintákba fulladva: az új otthondekortrend, amit mértékkel mi is kipróbálhatunk

A pattern drenching trend elnevezését nehéz lenne magyarra fordítani, de a lényeg egyszerű: minták minták hátán jelennek meg a legújabb irányzatban.

Az elmúlt években a minimalizmus uralta a lakberendezést: semleges falak, fehér márványfelületek, felhőszínű kanapék és tompa árnyalatokban megjelenő absztrakt képek adták a legtöbb otthon hangulatát. Most azonban egyre többen fordulnak a színesebb, karakteresebb enteriőrök felé. Ezt mutatja a legújabb irányzat, a pattern drenching is, amely újra visszahozza a kontrasztot, a játékosságot és az egyedi személyiséget a terekbe.

Minták minták hátán!

Mit jelent a pattern drenching?

A lényege, hogy többféle mintát és textúrát rétegezünk egymásra egy adott helyiségben – még akkor is, ha elsőre nem tűnnek összeillőnek. Ezt megtehetjük tapétával, szőnyeggel, kárpitokkal, képekkel vagy akár bútorokkal is. Steven Rodel, a Guy Goodfellow kreatív igazgatója szerint ehhez kell egy kis bátorság, de a végeredmény gazdag, eklektikus és teljesen egyedi lesz.

Ez olyan, mint egy zenekar. A mintáknak együtt kell játszaniuk, nem egymás ellen. A cél a harmónia, miközben minden réteg hozzájárul a teljességhez

– mondja Rodel.

A szakember szerint érdemes egy nagyobb, domináns mintával indítani – például egy élénk virágmintával –, majd ezt fokozatosan kiegészíteni kisebb, finomabb megoldásokkal.

A helyiségek közül jobb a kisebbekkel kísérletezni először

Hogyan alkalmazzuk otthon?

Ha kedvet kaptunk, kezdjük apróbb dolgokkal. Válasszunk egy mintát, ami közel áll hozzánk, és építsünk rá plédekkel, párnákkal vagy kisebb szőnyegekkel. Ezek könnyen cserélhetők, így nem vállalunk túl nagy kockázatot.

A helyiségek közül szintén jobb a kisebbekkel kísérletezni:

egy vendégszoba, lépcsőforduló vagy padlástér ideális játszótér lehet a kezdetekhez. Ha már magabiztosak vagyunk, áttérhetünk a nappalira, a konyhára vagy az étkezőre, ahol igazán látványos lesz a hatás.

Tippek a sikerhez

  • Beszéljenek egymással a minták: ha virágmintát választunk, érdemes valahol máshol is visszahozni, vagy pedig egy közös színpalettát használni, hogy koherens legyen az összhatás.
  • Figyeljünk a kontrasztra: a harsány minták nem mutatnak jól hófehér háttér előtt, mert túl éles az ellentét. Jobb választás a melegebb vagy lágyabb tónusú alap, amely barátságosabb hangulatot teremt.
  • Meséljünk történetet: a pattern drenching lényege a játékosság és az öröm. Ha a tér rétegezett, gazdag és kellemesen sokszínű, akkor elértük a célt.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Nosalty

További cikkek

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...