20-30%-kal olcsóbb termékeket ígérnek: megnyílt az orosz diszkontlánc első budapesti egysége

20-30 százalékkal olcsóbb termékeket ígérnek, mint a vezető diszkontláncok.

Mi is írtunk már a beharangozott orosz diszkontlánc, a Mere terjeszkedéséről és várható magyarországi nyitásáról, most azonban, úgy tűnik, meg is van, hol nyílt meg az első egységük - igaz, más néven, de csakugyan orosz háttérrel.

hogy 20–30 százalékkal olcsóbban kínálják a termékeiket, mint a „hagyományos” diszkontlánco
Megnyílt az orosz hátterű Basket Plusz diszkont első budapesti egysége
A kép illusztráció.

Magyarországon nem Mere, hanem, Basket Plusz márkanéven indult a hálózat, amelynek első üzletét a XVIII. kerületi Besence utcában, a Mohu egyik hulladékfeldolgozó telepe mellett, és kocsival pár percre a nagy riválisnak számító német diszkontláncok, az Aldi és a Lidl egy-egy üzletétől nyitották

- számol be róla a Telex.

Másfél év csúszással tehát megnyílt a Besence utcai egység, melyről a Mere magyar Facebook-oldala is hírt adott, kiemelve, hogy reggel 9-kor nyitnak, a vásárlók pedig általában kígyózó sorokkal várakoznak a bejáratuk előtt, hiszen 20–30 százalékkal olcsóbban kínálják a termékeiket, mint a „hagyományos” diszkontláncok.

Egyébként a további leendő Basket Plusz egységek nyitására alkalmas ingatlanok felkutatása az ország más területein, így például a Debrecen–Miskolc–Nyíregyháza-háromszögben és Nyugat-Magyarországon is tovább zajlik.

Forrásunk volt.

A címlapkép illusztráció.

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...