Vészhelyzetről beszélnek a kiskereskedők a MOHU díjemelései miatt

Úgy tűnik, végül - árréstoptól függetlenül - mindig a vevők húzzák a rövidebbet?

A magyar kiskereskedelem egyre nagyobb nyomás alá kerül a fokozatosan emelkedő költségek miatt, az élelmiszerárak növekedése és az élelmiszer-termelők és -feldolgozók költségnövekedése pedig egymást gerjesztik, árrésstoptól függetlenül - a kiskereskedők pedig próbálnak túlélni.

kidobott üvegek egy kukában
Díjat emel a MOHU, a kiskereskedők pedig vészhelyzetről beszélnek

Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleménye szerint a helyzetet tovább súlyosbítja az EPR-díjak (hulladékgazdálkodási díjak) nemrégen bevezetett emelése, ami újabb plusz költségeket jelent, főleg ami a csomagolóanyagokat illeti - írja a 24.hu.

Az üveges termékeket érintő emelés is a vásárlókon csattan

További gondot jelent, hogy mivel a kormány szeptember közepén felhatalmazta az illetékes minisztert, hogy minden előzetes szakmai előkészítés nélkül is módosíthassa ezeket a díjakat, további emelések is várhatók - az élelmiszer-infláció pedig ilyen "apró" tényezőkből tevődik össze.

A legolcsóbb, az Árfigyelő szerint 700–750 forintos étolajoknál a 72 százalékos EPR-díjemelés 25–30 forint többletköltséget jelent. Mivel az EPR-díj termékre vetített értéke része a beszerzési árnak, a költségnövekedés minden egyes potenciális beszállítónál bekövetkezik. Emiatt a kiskereskedelem nem lesz képes visszaverni a beszállítók ebből fakadó áremelési igényeit, így az emelés végül a vásárlókon csattan

- fejti ki Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára.

Az OSZK óva int az EPR-díjak további drasztikus emelésétől

A Szövetség tanácsa, hogy inkább a hulladékgazdálkodási koncessziós jog alapján működő MOHU hatékonyságát kellene javítani, illetve felülvizsgálni azokat a tényezőket, melyek által a piaci szereplők a termelőktől a kiskereskedőkig és végül a vásárlókig egyre nehezebb helyzetbe sodródnak.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...