Így üljünk asztalhoz karácsonykor

A hétköznapokon csak előkapunk egy tányért, és - jobb esetben - az asztalhoz ülve, sokszor pedig a tv elé huppanva fogyasztjuk el vacsoránkat. Karácsonykor adjuk meg a módját!

Az evőeszközök illetve étkészletek használatához meghatározott szabályok tartoznak, ahogyan ahhoz is, hogy mit-mivel kell enni. Ismerjük ezeket?

Nem mélyednénk bele túlzottan és nem térnénk ki olyan köztudott apróságokra sem, hogy hogyan tesszük le a villát használat után, vagy hogy nem illik nyalogatni a kést, vagy könyökünket evés közben az asztalra tenni, stb, stb. Reméljük, ezekkel nagyjából mindenki tisztában van. De hogy mit illik kézzel, és mit evőeszközzel enni, azt azért jobb tisztázni, hiszen sokszor nem egyértelmű. Ahogyan az sem, hogy melyik bort milyen pohárban illik szervírozni. Készítettünk nektek egy infografikát, amit akár puskának is használhattok a nagy lakomák előtt, illetve mutatunk egy alternatívát, hogyan teríthetünk.

Mit mi után használjunk?

Ha rengeteg evőeszközt találunk az asztalon, akkor sem kell megijedni, csak azt a szabályt betartani, hogy mindig kívülről befelé haladjunk, majd ha elfogytak az eszközök, akkor fentről lefelé. Hogy minek hol a helye, azt balról jobbra mutatjuk!

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!